EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Joan Carrillo: "Nagyon boldog vagyok, és elégedett a csapattal"

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

Joan Carrillo: "Ahogy arra számítottam, nagyon nehéz meccset játszottunk egy jó ellenféllel szemben. Már a mérkőzés elején is megvoltak a gólszerzési lehetőségeink. A csapat azonban egész mérkőzésen győzelemre törően futballozott, és ez végül meghozta a gyümölcsét. Nagyon boldog vagyok, és elégedett a csapattal. A játékosok nagyon jó munkát végeznek hétről hétre, de legalább ilyen fontos szerepe van a szurkolóknak, akik minden meccsen fantasztikusan biztatnak bennünket, és ez óriási segítség a csapat számára."

Benczés Miklós: "Gratulálok a Vidinek! Tudtuk, hogy egy jó formában lévő csapat otthonába látogatunk, melyben kiváló futballisták játszanak, és nagyon együtt van a gárda. A mérkőzés folyamán végig olyan események történtek, amelyet nagyon gyorsan kellett lereagálnunk. Kényszerűségből többször is bele kellett nyúlni a meccsbe. Nem sikerült hiba nélkül azt játszanunk, amit elterveztünk, ez nyilván a Vidit is dicséri. Egy topformában focizó Vidi ellen több mint 60 percig emberhátrányban játszani nagyon nehéz. Voltak jó teljesítmények a csapatomban, ki kell emelnem Spandlert és Lorentzet, valamint elégedett vagyok Tamás Márk védőmunkájával is."

 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek