ELLEN-ÉRV

Benczés Miklós: "A Vidi elleni meccsre úgy tekintek, mint az első javítási lehetőségre"

A PAFC vezetőedzőjét, Benczés Miklóst arról kérdeztük, milyen mérkőzésre számít szombat este csapatunk otthonában.

"Nagyon nehéz találkozó vár ránk. A Vidi nem csak egyénileg áll jó játékosokból, de csapatként is kitűnően funkcionál. Nem véletlen, hogy 100%-os eredménnyel vezetik a bajnokságot. Mindez az önbizalmuknak is jót tesz. Nekünk viszont nem úgy indult ez a szezon, ahogy elterveztük. A Vidi elleni meccsre úgy tekintek, mint az első javítási lehetőségre. Nyáron tőlünk kilenc játékos távozott, közülük többen más NB I-es csapatban szerepelnek. Az érkező játékosok közül néhányan még nem mutatkozhattak be nálunk, vagyis ez az időszak még a csapatépítésről szól. Azt azonban fontosnak tartom megjegyezni, hogy a Vidi eddigi sikereinek magam is örülök, hiszen a Vidi sikere, az a Puskás Akadémia sikere is, ugyanis több olyan meghatározó játékosa van a fehérvári csapatnak, akik az akadémiánkról kerültek oda. Szolnoki, Gyurcsó és Kleinheisler nem csak a klubcsapatukban teljesítenek jól, de mindhárman ott lesznek jövő héten a válogatottban is, Gyurcsó ugye a felnőtteknél, míg Szolnoki és Kleinheisler az U21-ben. Fontos feladatunk, hogy minél több fiatal tehetséget beépítsünk az NB I-es csapatba. Csak a mostani szezonban négy akadémista debütált eddig az élvonalban (Spandler, Sallai, Makrai és Papp). Nem a kiesés elleni sikeres küzdelem a célunk, hanem a biztos bennmaradás, és az, hogy valahol a középmezőnyben végezzünk majd a szezon végén" - nyilatkozta honlapunknak Benczés Miklós vezetőedző.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek