ELLEN-ÉRV

Benczés Miklós: "A legfőbb célunk, hogy bátor csapatként lépjünk pályára az ország legjobb együttese ellen"

A PAFC vezetőedzője azt is elárulta, hogy ezen a meccsen nekik nincs vesztenivalójuk, és mindent megtesznek azért, hogy eltüntessék a két csapat közti különbséget.

"A Videoton FC keretét nem csak egyszerűen jó játékosok alkotják, de csapatként is kiválóan működnek. Ráadásul nagyszerű formában vannak, elég ha csak arra gondolunk, hogy az elmúlt hat napban két komoly mérkőzést nyertek meg a fehérváriak idegenben. A mi helyzetünket nehezíti, hogy Danilovic még sérüléssel bajlódik, az ő játéka kérdéses, míg Polonkai Attilára betegség miatt nem számíthatok. Ennek ellenére a legfőbb célunk, hogy bátor csapatként lépjünk pályára az ország legjobb együttese ellen. Nekünk nincs vesztenivalónk, felszabadultan kell futballoznunk, és minél jobban el kell tüntetnünk a két csapat közti különbséget. Az, hogy vannak a keretünkben olyan labdarúgók, akik pont a Videoton FC-től szerepelnek nálunk jelenleg kölcsönben, nem hiszem, hogy hátrány lenne, sőt, ebből képesek lehetünk előnyt is kovácsolni. Ráadásul ezek a játékosok itt nevelkedtek Felcsúton, tőlünk kerültek Székesfehérvárra. Nagy öröm számunkra, hogy hétről hétre egyre több szurkoló látogat ki a hazai mérkőzéseinkre, biztos vagyok benne, hogy szombaton remek hangulat lesz a stadionban, hiszen a Vidit is több száz drukker fogja szerintem elkísérni a Pancho Arénába" - nyilatkozta honlapunknak Benczés Miklós.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek