Vidi II - magabiztos győzelem a Csorna ellen

Réti, Torvund és Bolla találtak be.

Vasárnapi ellenfelünk a kiesés elől menekülő Csornai SE remek formában érkezett Székesfehérvárra, ugyanis legutoljára közel másfél hónapja, még április elején szenvedett vereséget, azóta öt mérkőzésből kettőt megnyert, háromszor pedig döntetlent játszott, így egyáltalán nem várt könnyű találkozó Tímár Krisztián fiatal együttesére.

Az első félidőben az iramra nem lehetett panasz, azonban helyzet sokáig egyik kapu előtt sem alakult ki. A 27. percben Pápai szép cselekkel tört be a bal szélről középre, majd 16 méterről kapura lőtt, Dénes védett. A 42. percben Elvir Hadzic tornáztatta meg a vendégek kapusát, 18 méterről elvégzett szabadrúgását látványos vetődéssel tolta szögletre Dénes. A sarokrúgást követően Réti ugrott a legmagasabbra és 7 méterről hatalmas gólt fejelt (1-0).

A második félidő elejét a vendégek megnyomták, az 51. percben Czanik lövése csattant a felső lécen. Tímár Krisztián cserékkel próbált belenyúlni a mérkőzésbe, és ez sikerült is a Vidi II mesterének, hiszen a 86. percben a csereként pályára lépő Galacs viharzott el a jobb szélen, majd középre adását a szintén csereként beálló Torvund Alexander lőtte közelről a kapuba (2-0). A végeredményt Bolla Bendegúz egy szép szólót követően a 90. percben állította be, fiatal játékosunk a félpályáról indulva öt (!) vendégjátékost cselezett ki, majd a végén a kapus mellett is elhúzta a labdát, és higgadtan az üres kapuba gurított (3-0).

Második csapatunk jövő héten péntek este 18 órakor a Pápai Perutz FC otthonában lép pályára.

Tímár Krisztián: "Gratulálok a csapatomnak, hiszen egy nagyszerű formában lévő Csornát sikerült legyőznünk, ráadásul szép gólokat szerezve. Szerencsére a múlt heti vereség nem hagyott bennünk mély nyomot, és sikerült túltennünk magunkat a kudarcon."

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek