HETI BEHARANGOZÓ

Vasárnap este az MTK látogat a Sóstói Stadionba

Második csapatunk pedig szombat délután Orosházára látogat.

OTP BANK Liga, 6. forduló
2013. szeptember 1. (vasárnap) 20.30: Videoton FC - MTK
(TV: Sport2)

Vasárnap este a bajnokságot 1 győzelemmel, 1 döntetlennel és 3 vereséggel kezdő MTK látogat Székesfehérvárra. Bár csapatunk új klubrekordot állított fel, ugyanis korábban az élvonalban még sosem gyűjtöttünk 13 pontot az első 5 fordulóban, mégsem lehetünk maradéktalanul boldogok, hiszen az egyre jobb formába lendülő Juhász Roland jó néhány hétig nem léphet pályára, így többek közt vasárnap este, korábbi csapata ellen sem játszhat.

NB III Közép-csoport, 3. forduló
2013. augusztus 31. (szombat), 17:30: Orosháza - Videoton FC II

Második csapatunkra ezúttal nem csak nehéz mérkőzés, de egy hosszú utazás is vár, hiszen az ország dél-keleti részén található Orosházán lép pályára Vítor Campelos együttese. A mieink két fordulót követően négy pontot szereztek, míg az Orosháza 2-1-re nyert a Soroksár ellen, a legutóbbi fordulóban pedig 4-0-ra kikapott a Szekszárdtól.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek