Stopira néhány hónapig speciális védőmaszkban futballozik

Védőnk a Paks elleni találkozón szenvedett orrcsonttörést, a legutóbbi, Ferencváros elleni rangadón pedig védőmaszkban lépett pályára.

Stopira a Paks elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen szenvedett súlyosnak tűnő sérülést, azonban a játékot folytatni tudta, és a Ferencváros elleni rangadón is pályára lépett - de ekkor már egy speciális védőmaszkot viselt. 

"Pakson orrcsonttörést szenvedtem, emiatt kellett a Ferencváros elleni meccsen speciális védőmaszkban játszanom. Bizonyos szempontból kényelmetlen volt, de összességében nem zavarta a játékomat" - árulta el Stopira.

"Azt már a sérülés pillanatában láttuk, hogy súlyos sérülésről van szó. Stopira azonban olyan hozzáállású sportember, akit nem lehetett lebeszélni arról, hogy visszamenjen a pályára, úgyhogy saját felelősségére folytatta a játékot. A találkozó utáni vizsgálatok aztán alátámasztották azt a sejtésünket, hogy súlyos sérülésről van szó, hiszen orrcsonttörést diagnosztizáltunk nála. A letört csontdarabot reponálták, azaz helyrerakták. A csontosodás ideje körülbelül 6 hét, de ebben az esetben a csontosodás utáni időszakban is óvatosnak kell maradnunk, ezért jelenlegi becsléseim szerint körülbelül három hónapig kell majd Stopirának a védőmaszkban futballoznia. Láthatóan a játékban nem zavarja a maszk Stopirát, azt pedig külön ki kell emelnem, hogy az ő hozzáállásával, valamint ezzel a speciális védőfelszereléssel teljes értékűen tud futballozni" - nyilatkozta dr. Kovács Tibor, csapatorvos.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek