Maradjunk a realítás talaján!

A magyar futballnak rengeteg baja és problémája van, s az új vezetés igyekszik ugyan normális mederbe terelni az itthoni dolgok menetét, de bármilyen eredmény felmutatásához rengeteg idő kell. A honi színvonal emelésének egyik legfontosabb tényezője, hogy a hazai klubok – a Videotonhoz hasonlóan – rendezetten, világosan és átláthatóan működjenek és viszonylagos gazdasági biztonságban dolgozzanak. Ezen felül persze a hangulatnak, a csapatot körülvevő környezetnek is fontos szerepe van. Utóbbival kapcsolatban fejtenék ki néhány gondolatot.

Kezdem azzal, amit már többször is elmondtam: a nyáron történt átigazolásainkkal többet foglalkozott a média, mint más csapatokéval, pedig mások sem igazoltak kevesebb játékost. Sokat beszéltek, cikkeztek arról, mennyi pénzt költöttünk az új futballistákra. Nos, hogy tulajdonosunk, Garancsi István mekkora összeget szánt egy-egy játékosra, ez az ő magánügye. Lehet ugyan erről beszélni, de nem ennek kéne a központi témának lenni!

Összességében nem volt annyira egyértelmű a pozíciónk tavaly, mint az idén.

Szerencsére nagyon jól elindult a csapat, szervezetten, okosan, taktikusan és fegyelmezetten játszik. Talán

ez ad okot arra, hogy a munkánkat interpretálók már őszi elsőségről, sőt aranyéremről beszélnek. Velük párhuzamosan, rosszindulatú hangokat is hallani, amelyek a tavalyi őszt hasonlítják a mostanival, arra célozva, hogy az elmúlt bajnokság is így kezdődött számunkra, aztán tavasszal elhullajtottuk a pontokat, s végül csak az ezüstre futotta. Igazából egyik sem reális értékelése a jelen helyzetünknek. Tavaly ugyan valóban vezettük a tabellát 4-6 ponttal, ám nem felejthetjük el, hogy akkor a Debrecennek voltak elhalasztott bajnokijaik. Így, igazából csak 1-2 ponttal vezettünk. A hajrában aztán kikaptunk Debrecenben, s azzal a vereséggel megfordult a kocka. Összességében nem volt annyira egyértelmű a pozíciónk tavaly, mint az idén. Ugyanakkor a másik végletbe esni – biztos aranyérem – sem szabad! Néha úgy érzem, túl sokat várnak tőlünk, s már akár egy döntetlen esetén is világvége hangulat alakul ki. Hangsúlyozom, remek csapatunk van, jól is játszunk, de messze nem tartunk ott, hogy már csak győzelemben gondolkozhatunk, mert mindenkinél annyival jobbak vagyunk a magyar mezőnyben. Hogy képletesen fogalmazzak, nem elég, ha a játékos pályára küldi a mezét és a gatyáját – attól még nincs nyert meccsünk. Lehet szidni a honi bajnokság színvonalát, de egyik csapat sem futhat ki a győzelem biztos tudatában egyetlen meccsére sem. Nézzük meg, hogyan jönnek fel a vidéki együttesek: a ZTE, a Pápa, vagy a Kaposvár. Az ő otthonaikban mindig van esély a vereségre is. Minden mérkőzésre úgy kell tekinteni, mint egy, a másik fél által is megnyerni kívánt eseményre. Ahhoz, hogy hozni tudjuk az összes találkozót, mindig topon kellene lennünk, de a világon nincsen olyan csapat, amely mindig a csúcson van. Bizony lesznek – mint ahogy voltak is – gyengébb összecsapások és egyéni teljesítmények, amely az emberi alkatból adódik, nem pedig egyes játékosok, esetleg az egész csapat csődjéből.