DVSC - Videoton FC 2-1

Gyorsan vezetést szerzett a DVSC, Alves parádés cselsorozatot követően egyenlített, de a 47. percben újra a DVSC lőtt gólt.

93. perc
Vége, kikaptunk 2-1-re.
Hiába birtokoltuk - főleg az első félidőben - többet a labdát, hiába végeztünk el tízzel több szögletet, hiába alakítottunk ki óriási helyzeteket, a DVSC két nagy lehetőségét gólra tudta váltani és legyőzött bennünket. 2001. július 21-én győztünk utoljára Debrecenben bajnoki mérkőzésen, ez a mai volt a kilencedik vereségünk zsinórban a cívisvárosban. A DVSC ezzel a győzelemmel új klubrekordot állított fel, hiszen még sosem kezdtek 5 győzelemmel bajnokságot. Két 100%-os csapat maradt tehát az 5. forduló után, az ETO és a DVSC. Mi a szezon elején kicsit beragadtunk, két hazai győzelem mellett, két idegenbeli vereség szerepel a csapatunk neve mellett a tabellán. De nagyon a bajnokság elején járunk még, lesz időnk bőven javítani.
Például szerdán Siófokon.

92. perc
Nincs helyzet!

90. perc
3 perc hosszabbítás. Ennyi idő alatt kéne valahogy lőnünk egy gólt.

88. perc
Előbb Evandro 10 méterről leadott lövését, majd Elek 16 méteres bombáját blokkolták a hazai védők.

87. perc
Szép összjáték végén, a mi Nikolicsunk lőhetett volna gólt 15 méterről, de Novakovic szögletre mentett. A tizenegyedik szögletünk pedig a hazai kapus kezében landolt.

85. perc csere (Kulcsár helyett Szilágyi)
Az első gól szerzőjét Szilágyi váltja.

84. perc csere (Lipták helyett Vasziljevics)
Sousa célja egyértelműen nem a védelem megszilárdítása, hanem az újabb Vidi-gól megszerzése.

83. perc sárga lap (Mitrovics)
Középpályásunk szabálytalankodott a félpályánál.

81. perc
Kevesebb, mint 10 perc van hátra, de a játékunkban most nincs benne a gól - igaz a DVSC is úgy lőtt két gólt, hogy nem volt benne a levegőben.

79. perc csere (Sándor helyett Nikolics)
Íme az előre jelzett csere.

78. perc
Hamarosan mindkét csapatban lesz egy-egy Nikolics a pályán - akik korábban gólkirályok voltak.

76. perc
Az elmúlt percekben a hazaiak akarata érvényesült a pályán.

73. perc sárga lap (Lipták)
Lipták csúszott rá ellenfelére veszélyesen, Kassai a szabálytalanság után két perccel mutatta fel a sárgát védőnknek.

70. perc
Lipták a félpályárol ívelt Evandro elé, a labda azonban hosszú volt támadónknak, a hazai kapus ölében kötött ki a játékszer.

68. perc
Az utóbbi percekben kisebb lett a mérkőzés irama. Továbbra is többet birtokoljuk a labdát, de jóval kevesebb helyzetet sikerül kialakítanunk, mint az első félidőben.

65. perc csere (Bódi helyett Spitzmüller)
Újabb csere a hazaiaknál.

63. perc
A kilencedik szögletünket a tizedik követi, de ez sem okozott gondot a Loki kapuja előtt.

61. perc
A nyolcadik szögletünk is veszélytelen volt.

60. perc
Brachi 27 méterről tekert kapura egy szabadrúgást, Novakovic szögletre mentett.

57. perc
Nagy Dani máris egy szenzációs beadással hívta fel magára a figyelmet, Alves azonban centikkel ugyan, de lemaradt a labdáról. Nagy helyzet volt ez is!

56. perc csere (Gosztonyi helyett Nagy)
Nagy Dani állt be "Goszi" helyére.

53. perc
Brachit kellett körülbelül 1 percig ápolni a pályán, azonban védőnk sérülése nem súlyos, folytatni tudja a játékot.

50. perc
Alves kapott fantasztikus labdát, mellyel kiugrott a védők közül, és 13 méterről - óriási helyzetből - kapu mellé lőtt. Nem szabad az ilyen tiszta ziccereket kihagyni, ha nyerni akarunk!

47. perc GÓL (2-1, Ramos)
ILYEN NINCS!
Ami nekünk 7 szögletből nem sikerült, az a DVSC-nek az első sarokrúgás után összejött. A jobb szélről végezték el a hazaiak a szögletet, a labda mindenki feje fölött átszállt a hosszú oldalra, ahol Ramos teljesen egyedül volt és 7 méterről, nagy erővel a kapuba lőtte a labdát. Vaskó a gólvonalon még belefejelt a labdába, de mentenie nem sikerült.

46. perc csere (Rezes helyett Yannick)
Kondás Elemér egy helyen változtatott a szünetben a csapatán.

A szünetben röviden értékelte az első félidőt a Vidi új játékosa Filipe Oliveira - olvassa el hivatalos Facebook-oldalunkon!

Alves gólját valószínűleg öngólként fogják elkönyvelni, melyet Korhut szerzett.

45. perc
A hetedik szögletünk után lefújta Kassai az első félidőt. Egyelőre jobban játszunk ellenfelünknél, sokkal több helyzetet sikerült kialakítanunk az első játékrészben, azonban mindkét csapat szerzett 1-1 gólt, így döntetlennel vonulnak a játékosok az öltözőbe.

44. perc
Egy perc alatt helyzet mindkét oldalon. Először Bódi ívelt kapura 35 méterről, a labda majdnem a kapunkban kötött ki, az ellentámadás végén Evandro kínálta meg Novakovicot egy nagy lökettel 18 méterről, a hazai kapus szögletre mentett.

42. perc sárga lap (Alves)
ÉRTHETETLEN! Alves - ahogy minden gólja után - hálát adott a Jóistennek, kezét az ég felé emelve. Ezt Kassai úgy értelmezte, hogy a hazai tábornak mutogat.

41. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓÓLL (1-1, Korhut - öngól)
Alves fantasztikus cselekkel játszotta tisztára magát, majd beadott a bal szélről a kapu elé, a menteni igyekvő Korhut azonban saját kapujábba juttatta a labdát - öngól!

38. perc sárga lap (Vaskó)
Vaskó rántotta le Kulcsárt, jogos a sárga.

36. perc
Féltucat szögletnél járunk, de igazán veszélyes sarokrúgást még nem tudtunk elvégezni. Továbbra is mezőnyfölényben futballozunk, de ennél több kell a gólhoz - legalábbis a DVSC otthonában.

34. perc sárga lap (Bódi)
Bódi rúgta fel Alvest, ezért is jár a sárga!

33. perc
Sándor 18 méterről, nagy erővel lőtt laposan kapu mellé.

31. perc sárga lap (Korhut)
A Loki játékosa előbb lerántotta Brachit, majd elrúgta a labdát sípszó után. Ez így már megért egy sárgát.

29. perc
Továbbra is mi irányítjuk a játékot, ez jó. A DVSC viszont őrzi előnyét, ez rossz.

26. perc
A negyedik szögletünk után szinte kihagyhatatlan helyzetbe került Alves - azonban 11 méterről leadott lövése a kapu fölé szállt.

24. perc
Sarokrúgásban jobbak vagyunk, 3-0 ide. A második volt a legveszélyesebb, de ezt a játékot gólra játsszák, abban eddig jobb a DVSC.

21. perc
Bódi jobboldali szabadrúgása okozott némi zavart a kapunk előtt, de végül a védőknek sikerült tisztázniuk.

17. perc
Evandro fejelt vissza egy labdát a Loki 16-osán belül Alvesnek, aki egyből kapura lőtt, de a labda egy védő hátán irányt változtatott.

15. perc
Emlékeznek még a 2010. május 7-i DVSC - Vidi (3-2) meccsre? Akkor mi szereztünk a mérkőzés elején vezetést - és nyert a Loki. Reméljük ma fordítva lesz.

12. perc
A gól óta többet birtokoljuk a labdát, a játék túlnyomó része is a Loki térfelén zajlik.

9. perc
A második szögletünk már sokkal veszélyesebb volt, mint az első, azonban Novakovic jól jött ki a kapujából és kiöklözte a labdát.

6. perc
Brachi 24 méterről elvégzett szabadrúgása nagyon veszélyesen csapódott lefelé, azonban  - ha csak centikkel is - de a labda a felsőléc fölött hagyta el a játékteret.

4. perc GÓL (1-0, Kulcsár)
Máris vezet a DVSC. Kulcsár emelte át 16 méterről a labdát Tujvel felett.

3. perc
Az első helyzet is a miénk volt. Brachi adott be laposan a jobbszélről, a kapus lábbal kivetődve mentett Alves elől.

2. perc
Miénk az első szöglet a mérkőzésen, azonban veszélytelen volt.

1. perc
Csapatunk kezdte a rangadót.

15:59
Teltház Debrecenben, több mint 10.000 néző látogatott ki a bajnokcsapat vendégjátékára.

15:55
A hazai csapatban az eltiltott Coulibalyt a bosnyák Nikolic pótolja:
"A bosnyák bajnok FK Borac Banja Luka csapatától érkezett Debrecenbe 2011 nyarán, és kötött négyéves szerződést. Előző csapatában elsőszámú csatár volt, 26 mérkőzésen lépett pályára és 10 gólt lőtt. Kétszer volt gólkirály és háromszor bosnyák bajnok. Kétszer szerepelt a válogatottban, és egy gól fűződik a nevéhez. Megfordult a jelenlegi román bajnokcsapatban, az Otelul Galatiban is."

15:45
Nézőcsúcs Debrecenben! A Loki egyik főszervezőjétől kaptuk az információt, hogy elővételben 9600 jegyet értékesítettek a mai mérkőzésre. Ilyenre Debrecenben - bajnoki mérkőzésen - korábban még sosem volt példa. Óriási tehát az érdeklődés a két évvel ezelőtti bajnok és a tavalyi bajnok összecsapására.

15:40
"Mindkét csapat nagyon jó formában van, azonban mindig a pályaválasztónak van előnye, hiszen hazai pályán, saját nézői előtt játszhat. Úgy gondolom azonban, hogy a mi csapatunk fogja megnyerni a rangadót. A Diósgyőr ellen, az első 25 percben szenzációsan játszott a csapat, ezt a formánkat kell átmenteni a DVSC ellen is, és a helyzeteket értékesíteni kell, akkor nem lehet baj. Fontos, hogy bátor, kreatív támadójátékot játsszon a csapat, nem megfeledkezve a védekezés fontosságáról sem."

15:27
Egy perc különbséggel mindkét csapat játékosai kifutottak a gyepszőnyegre és elkezdték a bemelegítést. A hazai szektorokban már szép számmal gyülekeznek a nézők, a Vidi-szektorában egyelőre mintegy 30 fehérvári szurkoló lehet.

15:22
Íme a két kezdőcsapat:

DVSC: Novakovic - Simac, Ramos, Nikolov, Rezes, Mészáros, Bódi, Nikolic, Szakály, Korhut, Kulcsár

Videoton FC: Tujvel - Brachi, Lipták, Vaskó, Horváth - Gosztonyi, Mitrovics, Sándor, Elek - Evandro, Alves

14:54
Az alábbi 19 fős kerettel utazott el még szombaton csapatunk Debrecenbe:
Tujvel, Bozsovics - Brachi, Hidvégi, Lipták, Vaskó, Horváth, Hector - Vasziljevics, Polonkai, Nagy, Gosztonyi, Sándor, Mitrovics, Elek, Walter - Evandro, Nikolics, Alves

Szakály és Jankovics a Vidi-Puskás Akadémiában fognak ma játszani a Csepel elleni Magyar Kupa-meccsen. Szolnoki sérült, Lencse pedig Dániában volt próbajátékon, Vujovics a Haladáshoz került kölcsönbe, két új játékosunk (Oliveira, Souza) papírja pedig egyelőre nem készültek el.

14:45
Herczeg András, a DVSC korábbi vezetőedzője nyilatkozott röviden honlapunknak a mérkőzés előtt:
"Természetesen szeretnénk folytatni győzelmi sorozatunkat, és hazai pályán, remek közönségünk előtt, nem is lehet más a célunk, mint legyőzni a bajnokcsapatot. Tisztában vagyok vele, hogy a Videoton jó csapat, de nekünk nem az ellenféllel kell foglalkoznunk, hanem saját magunkkal. Coulibaly nagyon értékes és fontos láncszeme a csapatnak, de biztos vagyok benne, hogy sikerül őt megfelelően pótolnunk.

14:33
Megérkezett a Vidi. A játékosok első útja természetesen a játéktérre vezetett, ahol alaposan szemügyre vették a pályát. A sajtópáholyból kifogástalannak tűnik a gyep minősége.

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek