SZURKOLÓI

Szurkolói információk az FK Partizan elleni EL-selejtezőre

A beléptetés a megszokottnál hosszabb időt vehet igénybe és a parkolási lehetőségek is változnak, ezért kérjük drukkereinket, hogy 19 órára érkezzenek meg a Pancho Arénához. Szurkolói busz indul, a csákvári lehajtónál lassabb áthaladásra lehet szá

Csapatunk az Európa Liga első selejtezőkörében a máltai Balzan FC-t búcsúztatta 5-3-as összesítéssel, a másodikban 4-1-gyel az észt Kalju FC-t is sikerült kiejtenünk, a harmadikban pedig a francia Girondins Bordeaux-n kerekedtünk felül 2-2-es összesítéssel és idegenben lőtt több góllal. A rájátszásban a Vidi ellenfele a szerb FK Partizan. Az első mérkőzésen Belgrádban 0-0-val ért véget a találkozó. A visszavágót augusztus 24-én, csütörtök este 20 órakor rendezik a Pancho Arénában.

 

FONTOS!
 

A Videoton FC szeretné felhívni a kilátogatók figyelmét, hogy Felcsúton, a csákvári lehajtónál körforgalom építése miatt lassabb áthaladásra lehet számítani. A szigorú beléptetési procedúra miatt klubunk nem tudja garantálni a stadionba időben való bejutást közvetlenül a kezdő sípszó előtt érkező drukkereink számára, ezért felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a találkozó helyszínére, a Pancho Arénához célszerű 19 órára megérkezni.

A parkolási rend változása is megnövelheti a stadionba való bejutás megszokott idejét. A Puskás Ferenc utcába nem lehet majd behajtani, illetve a rendőrség a parkolást az Alcsútdoboz felől a stadionhoz vezető főút jobb oldalán nem engedélyezi. Az egyik alternatív megállási lehetőség a Faluház (8086 Felcsút, Fő utca 135.) parkolója, amely a stadiontól mintegy 10 percnyi sétára található.

A mérkőzés kiemelt kockázati minősítése miatt a rendőri készültség a megszokotthoz képest fokozott lesz!

Kérjük, hogy jegy nélkül senki ne induljon útnak, mivel a találkozóra minden jegy elkelt.

Az UEFA szabályzata szerint a mérkőzés folyamán a stadion közlekedőin és a lelátók lépcsőin tilos állni, így megkérjük szurkolóinkat, hogy helyüket feltétlenül foglalják el a lelátón. A Bordeux elleni hazai mérkőzésen a menekítőútvonalon álló drukkerek miatt az UEFA 8000 EUR büntetéssel sújtotta klubunkat, így erre most fokozottan figyelni fognak az európai szövetség ellenőrei. Kérjük, hogy segítsék a Vidit és a rendezők munkáját azzal, hogy a menekítési útvonalon nem szurkolnak! Erre szükség esetén a rendezők is felhívhatják majd a figyelmet a helyszínen.

A találkozóra öt szurkolói buszt is indít klubunk, ennek részletei lentebb olvashatók.

 

"De jó újra hallani, zúg a hajrá, Vidi!" - és zúgjon újra a Vidi-induló a Pancho Arénában a Vidi - Partizan mérkőzésen is, de ne csak hangorkán, hanem látványos sálerdő is fogadja a csapatot a bevonuláskor! A feladat egyszerű: amikor a Vidi-induló felhangzik a Pancho Arénában, és a kijelzőn megjelenik a „Sálakat fel!” mondat, emeljék magasba az Önöknél lévő Vidi-sálakat, hogy így üdvözöljük a pályára lépő csapatunkat. Csütörtökön 20 óra előtt pár perccel tehát zúgjon minden torokból a "Hajrá, Vidi!”, és sálakat fel!

Szektorok

A Pancho Aréna adottságainak köszönhetően a szektorok közel vannak a pályához, így minden ülőhelyről kiváló rálátás nyílik a játéktérre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az RBD szektorában (2E és 2D) az ultrák állva szurkolnak, és különböző szurkolói kellékeket is használnak mérkőzés közben (zászlók, drapériák).

Kerekesszékkel érkező szurkolóink az 1. és 4. bejáraton tudják megközelíteni a számukra fenntartott helyeket.

Minden szektorban gazdag büféválasztékkal (üdítők, alkoholmentes sör, sütemények, szendvicsek) várjuk szurkolóinkat!

Megközelítés

A Pancho Aréna Felcsút fő utcáján helyezkedik el.

  • Székesfehérvárról:
    A legegyszerűbben a 811-es úton Lovasberény, Vértesacsa és Alcsútdoboz érintésével juthatnak el szurkolóink a Pancho Arénához (8086 Felcsút, Fő utca 176.). Személygépkocsival utazóknak ezt az útvonalat, illetve a Faluház (8086 Felcsút, Fő utca 135.) melletti parkolót javasoljuk igénybe venni. 
  • Az M1-es autópályáról:
    A 39-es (Bicske) kijáratánál kell lehajtani, ahonnan végig ki van táblázva a Pancho Aréna (kb. 4km távolság a lehajtótól)

Parkolás

A Puskás Ferenc utcába nem lehet majd behajtani, az Alcsútdoboz felől a stadionhoz vezető főút jobb oldalán pedig tilos lesz a parkolás. Ennek alternatívájaként a stadiontól mintegy 10 percnyi sétára lévő Faluház parkolójában lesz lehetőség a parkolásra. A mérkőzés előtt várhatóan forgalmi torlódások fognak kialakulni (a csákvári lehajtónál körforgalmat építenek), ezért kérjük szurkolóinkat, hogy időben induljanak el a mérkőzésekre, vagy válasszák ingyenes buszjáratainkat.

Különjáratok  

A csütörtök esti Európa Liga-mérkőzésre klubunk a piros és a kék vonalon is indít szurkolói buszt. A buszokra ingyenes buszjeggyel lehet felszállni, amelyeket a VidiShopban igényelhetnek szurkolóink név és telefonszám megadásával, valamint a mérkőzésre érvényes jegy felmutatásával augusztus 23-án 16 óráig.

Felhívjuk kedves szurkolóink figyelmét, hogy azok is csak az ingyenes jegy birtokában utazhatnak a járatokon, akik nem Székesfehérváron, hanem valamelyik közbeeső megállóhelyen szállnak fel!

A különjáratok Székesfehérvárról, a Piac téri Munkaügyi Központ parkolójából indulnak augusztus 24-én, csütörtök 18:00-kor, a gyülekező 17:45-től lesz. 

A Pancho Arénától a meccs befejezését követően 30 perccel indulnak a buszok vissza Székesfehérvár felé. Kérjük, a visszafelé útra is őrizzék meg buszjegyeiket, amely a biztosítást nem tartalmazza. 

 

Szerző: Guber Péter

Fotó: vidi.hu

További hírek