INTERJÚ

Szolnoki Roland: "A walesi csapat ellen csakis a továbbjutás lehet a célunk szerdán este"

Válogatott védőnk arról is beszélt honlapunknak, hogy nagy bizonyítási vágy dolgozik az egész csapatban.

"Sajnos a Honvéd elleni bajnoki szezonnyitónk egyáltalán nem úgy sikerült a hétvégén, ahogy azt szerettük volna. Szerdán azonban máris itt a lehetőség, hogy bebizonyítsuk magunknak és a szurkolóknak is, hogy továbbra is nagyon jó csapat a Vidi. A vesztes meccs utáni éjszaka és a következő nap volt a legnehezebb, de ezért is szép játék a futball, mert néhány nappal később máris lehetőségünk van a javításra. A walesi csapat ellen csakis a továbbjutás lehet a célunk szerdán este. Kedvező helyzetből várhatjuk a találkozót, hiszen az odavágót 1-0-ra megnyertük, és bár egy döntetlen is elég lenne számunkra a továbbjutáshoz, az meg sem fordult a fejünkben, hogy x-re játsszunk. Természetesen nem becsüljük le ellenfelünket, hiszen az első meccsen is bizonyították, hogy képesek megnehezíteni a dolgunkat, azonban szeretnénk kettős győzelemmel, magabiztosan továbbjutni, és ezért mindent meg is teszünk a pályán. Mindannyiunkat érdekel, hogy kit kaphatunk a következő körben, de egyelőre nem ezen gondolkodunk, hanem az előttünk álló feladaton. Bízom benne, hogy a szurkolóink kiállnak mellettünk most, amikor egy kisebb hullámvölgybe kerültünk, és biztatni fognak bennünket a TNS ellen is, mi pedig azon leszünk, hogy szép és jó játékkal háláljuk meg a bizalmukat" - nyilatkozta Szolnoki Roland.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek