VIDI-ÚJPEST

Öt érdekesség

A 122. NB I-es bajnokink következik az Újpest ellen, legutóbb 4-0-s sikert hozott csapatunknak a november 4-i dátum.

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában szombaton 18:00-tól az Újpest FC ellen lép pályára csapatunk a Sóstói Stadionban. A találkozóra való ráhangolódáshoz öt érdekességet gyűjtöttünk össze.

1. Örökmérleg

1968 óta 121 mérkőzést játszott egymás ellen az élvonalban a Vidi és az Újpest, az örökmérleg pedig a mieink felé billen el: 50 fehérvári győzelem mellett 45 újpesti siker és 26 döntetlen született. A mérkőzések gólaránya 185:172 a mieink javára, ez meccsenkénti hármas gólátlagot eredményez.

2. Kupadöntők az újpestiek ellen

A két klub történelmében kétszer került sor Magyar Kupa-döntőre. Az elsőt 1982-ben, a másodikat 2020-ban rendezték, és mindkettő lila-fehér sikerrel ért véget: 2-0-ra, illetve 1-0-ra győztek az újpestiek. Érdekesség, hogy utóbbi mérkőzésen hátvédünk, Csongvai Áron is pályára lépett az Újpest cserejátékosaként.

3. Az első mérkőzés új stadionunkban

2018. november 21-én egy Újpest elleni NB I-es bajnokin avattuk fel a a legmodernebb kritériumoknak megfelelő MOL Aréna Sóstót, amely 2023. július 1. óta ismét a Sóstói Stadion nevet viseli. Az új aréna első gólját Juhász Roland szerezte, csapatunk pedig 1-0-ra győzött.

4. Ismerős arcok

Mindkét együttes keretében találunk két-két olyan játékost, aki korábban erősítette a másik csapatot is, közülük hárman közvetlenül váltottak a két klub között.

A Vidiből Csongvai Áron és Katona Mátyás egyaránt 2023 februárjában érkezett a IV. kerületből Sóstóra, előtte mindketten hosszú éveket töltöttek lila-fehérben. Újpesti oldalról Csoboth Kevin 2022 augusztusában igazolt át Fehérvárról Újpestre, Tamás Krisztián pedig 2018-ban magyar bajnok, 2019-ben Magyar Kupa-győztes lett a Vidivel, idén nyáron a Honvédból tette át székhelyét Újpestre.

5. A dátum: november 4.

Legutóbb 2017-ben lépett pályára csapatunk a szombati bajnoki napján, akkor hazai pályán 4-0-ra győztük le a Mezőkövesdet Lazovics duplájával, valamint Marko Scsepovics és Henty egy-egy góljával. 2012-ben Kaposváron nyertünk 2-0-ra Nikolics duplájával, 2000-ben a Ferencvárossal játszottunk gólnélküli döntetlent. 1995-ben a ZTE FC vitte el a három pontot Sóstóról 2-1-es sikerével, 1978-ban pedig a Pécsi Munkás nyert ugyanilyen arányban ellenünk.

November 4-én született korábbi támadónk, Jován Róbert (aki 1988-ban mesternégyest lőtt a Dunaújváros ellen), 2001-ben Magyar Kupa-döntős védőnk, Dejan Vilotic és 2015-ben magyar bajnok középpályásunk, Haraszti Zsolt.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek