MAGYAR KUPA

Mohácsra látogatunk a Magyar Kupában

Megyei I. osztályú ellenféllel nézünk szembe a 64 közé jutásért.

Augusztus végéig lezárultak a Magyar Kupa 2017-18-as kiírásának megyei selejtezői és kialakult a 128 csapat nevét felsorakoztató főtábla mezőnye. A párosításokat hétfőn 11 órától Kánai úti központjában sorsolta ki az MLSZ, a Vidi a sorozat ezen pontján NB I-es és NB II-es ellenfelet még nem kaphatott.

A szeptember 20-án, 15.00-kor rendezendő találkozón riválisunknak végül a Mohácsi TE 1888 csapatát sorsolta ki Nyilasi Tibor. A mérkőzésre idegenben, a Baranya megyei I. osztályban szereplő ellenfelünk pályáján kerül majd sor, amely mintegy 160 km távolságra van Székesfehérvártól.

A Mohácsi TE történelme során az NB I-be még sohasem jutott fel, de a második vonalnak 13 idényen keresztül is tagja volt, igaz, zömmel még a második világháborút megelőző időkben. Amikor csapatunk az 1960-as években VT Vasas néven a másodosztályban szerepelt, akkor az MTE éppen csak a harmad- és negyedosztályú küzdelmekben volt érdekelt, így bajnokin sohasem találkoztunk velük.

Ennek ellenére nem a hamarosan megrendezendő találkozó lesz az első tétmeccsünk ellenük: a mohácsi klub utolsó sikerkorszaka alatt ugyanis kétszer is összesorsolták együtteseinket a Magyar Népköztársaság Kupában. Az akkor Mohács-Véménd TE név alatt futó csapat 1979 és 1982 között újra feljutott az NB II-be, a Vidivel pedig másodosztályúként az 1979-80-as és 1981-82-es MNK-kiírásban is megmérkőztek.

1979. december 22-én (!) a 32 közé jutásért rendezett találkozón Szabó József révén vezetést szereztünk, amelyet Róth a hajrában kiegyenlített és mivel ekkor még az alacsonyabb osztályú együttes automatikusan továbbjutást nyert döntetlen esetén, az 1-1-gyel el is búcsúztunk a további küzdelmektől.

Érdekesség, hogy bár 1982 februárjában Szabó József és Havasi góljaival pontosan ugyanez az eredmény született az MNK nyolcaddöntőjében, akkor már mi örülhettünk. Időközben a szabályok ugyanis változtak és hosszabbítás, majd tizenegyespárbaj következett, amely során Tiber, Szabó és Csongrádi is betalált, Disztl Péter viszont három büntetőt is hárított, így mi készülhettünk a negyeddöntőre.

A 35 évvel ezelőtti mérkőzés óta a Mohács a hatodosztályt is megjárta, 2012-ig pedig az NB III mezőnyének tagja volt, jelenleg a Baranya megyei I. osztályban szerepel. 1990-ben és 1991-ben összesen három felkészülési meccset vívtunk a Mohácsi Új Barázda TSz SK ellen, amelyek során egy 5-2-es és egy 3-1-es Vidi-siker mellett egy 2-2-es döntetlen is született. A mostani nevükön 1993 óta induló gárda a 2016-17-es idényt a 6. helyen zárta, idén pedig négy fordulót követően a 4. pozíciót foglalja el a tabellán.

Szerző: Guber Péter

Fotó: vidi.hu

További hírek