Macsicza az USA-ba igazolt

Négy évig az Iowa államban található des moinesi Grandview University hallgatója lesz.

A fiatal felvidéki játékos az előző szezonban robbant be az NB II-es csapatba, melynek nagyon gyorsan alapembere lett. Paulo Sousa is felfigyelt rá, Ligakupa-meccsen az első csapat keretébe került, és több edzésen is részt vett. Három éve érkezett Magyarországra, céljait elérte. Most új kalandba fogott, de biztosak vagyunk benne, hogy friss céljaiért is nagy elszántsággal küzd majd, és ahogy ismerjük, valóra is váltja álmait.

Mikor és hogy kezdődött a magyarországi pályafutásod, hogy kerültél Felcsútra?

Otthon az Inter Bratislavaban kezdtem el focizni, onnan a Venglos Akadémiára kerültem, de 16-17 éves koromban úgy éreztem, váltanom kell. Megnéztem néhány angol foci akadémiát, de igazából egyik sem nyerte el a tetszésemet. Aztán 2009-ben eljöttem Felcsútra a Puskás-Suzuki Kupára a szüleimmel, és akkor közöltem velük, hogy itt szeretnék futballozni. Egyből "beleszerettem" a Puskás Akadémiába. Csodálatos környezet, remek szakmai munka, kiváló minőségű futballpályák, és mint később kiderült, nagyon sok új barát várt itt rám.

Macsicza (19-es mezben) az előző idényben már az NB II-es csapat alapembere volt.

Három év, három edző, három különböző akadémiai csapat. Mondhatjuk, hogy végigjártad a szamárlétrát. Sikerült megvalósítanod a céljaidat?

Így van, az első szezonomat a PFLA Felcsút U19-es csapatában töltöttem. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a csapat edzője, Szijjártó István fél év után engem nevezett ki csapatkapitánynak, pedig akkor még alig beszéltem magyarul. Ez azt mutatta a számomra, hogy elégedettek a pályán mutatott teljesítményemmel. Ráadásul az első meccsen, melyen én voltam a csapatkapitány, egyből sikerült gólt szereznem. Nem is akármilyen csapat ellen, hiszen a későbbi bajnok MTK kapujába találtam be. A következő szezonban már az erősebbik U19-es akadémiai csapatban játszottam, és Horváth Péter is rendszeresen számolt velem a kezdőcsapatban, de nem csak emiatt maradt emlékezetes számomra a 2010-11-es szezon, hanem azért is, mert ekkor mutatkozhattam be az NB II-ben is.



Pedig Hartyáni Gábor egy számomra új poszton vetett be. Korábban az ifiben mindig középső védő voltam, az NB II-ben azonban védekező középpályást játszottam. Eleinte kicsit furcsa volt, de hamar megszoktam az új szerepkört. Nagyszerű csapattársaim voltak mindegyik csapatban, imádtam velük együtt focizni. Ennek is köszönhetem, hogy ma már ilyen jól beszélek magyarul, hiszen nagyon sokat lógtam a szabadidőmben a csapattársaimmal. Van egyébként egy vicces sztorim azzal kapcsolatban, hogy kezdetben mennyire keveset tudtam csak magyarul beszélni: orvosi vizsgálaton vettem részt, ahol egy idősebb orvos vizsgált meg. Kérdezett tőlem néhány dolgot, én meg tört magyarsággal tudtam csak válaszolni. Ő egyből felállította a diagnózist, mely szerint azért beszélek ilyen gyengén magyarul, mert torokgyulladásom van. 

A foci mellett tehát a tanulást sem hanyagoltad?

Nem, sőt nem csak a magyar nyelvet sajátítottam el, hanem magántanulóként megszereztem az érettségit is, és közben angolul is nagyon jól megtanultam. Mindig is fontosnak tartottam a tanulást, ezért is döntöttem úgy, hogy idén Amerikába költözök, és az Iowa államban található des moinesi Grandview University hallgatója leszek. Itt sportmenedzsmentet tanulok négy évig, és az egyetemi focicsapatban fogok játszani.

Milyen emlékeket viszel magaddal a felcsúti akadémiáról?

Felejthetetlen emlékeket. Csak a legjobbakat mondhatom a Puskás Akadémiáról. Kiváló szakemberek foglalkoztak velünk, és a mai napig foglalkoznak az ott tanulókkal. Nagyon sokat köszönhetek az akadémiának. Már most tervezem egyébként, hogy amikor csak tehetem, visszalátogatok ide. Az idei karácsonyi ünnepségen is szeretnék mindenképp jelen lenni, de természetesen az Egyesült Államokból is rendszeresen nyomon követem majd a felcsúti és a fehérvári eseményeket, a csapatok szereplését a különböző bajnokságokban. Nagyon sok barátot szereztem Magyarországon, velük is tartani fogom a kapcsolatot.

Végül egy megkerülhetetlen kérdés: az Európa Liga selejtezőjében a szlovák SK Slovan Bratislava ellen játszik a Vidi. Milyen eredményre számítasz?

Úgy érzem, hogy a Vidi előrébb tart, mint a pozsonyi csapat. Biztos, hogy nagy küzdelem lesz, de szerintem a Vidi lesz a továbbjutó. Érdekes helyzet ez számomra, hiszen pozsonyi vagyok, de én mindig is Inter Bratislava szurkoló voltam, ráadásul a Videoton FC nagyon közel áll hozzám, úgyhogy a Vidinek fogok szurkolni. Nagyon bízom benne, hogy a pozsonyi és a székesfehérvári meccsen is ott tudok lenni a lelátón.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu