ÉRDEKESSÉG, STATISZTIKA

Egy vasárnapi sikerrel a mi javunkra billenthetjük az MTK elleni örökmérlegünket!

Eddig 8100 percen keresztül nézett farkasszemet bajnokin a Videoton FC és az MTK, az ez idő alatt esett érdekességeket gyűjtöttük össze.

A párharc eddigi meccseiből 20 zárult pontosztozkodással, míg az MTK és a Vidi is 35-35 alkalommal tudott nyerni. Érdekesség, hogy kevesebb sikerünk ellenére a gólarány nekünk kedvez, 135 találatra az MTK 114 alkalommal felelt.

Budapesten a mostani lesz a 46. összecsapás: a kék-fehérek 24 sikert könyvelhettek el a fővárosban, míg csapatunk 9 döntetlen mellett 12 alkalommal hagyta el győztesen az MTK otthonát. A gólarány 67-55 a kék-fehérek javára.

Egy esetleges MTK elleni győzelemmel a 91. összecsapáson a mi javunkra billenthetjük a két együttes örökmérlegét. Jelenleg így néz ki ugyanis az a bizonyos örökmérleg:

(Fotó: magyarfutball.hu)

A legelső bajnoki:
A két klub 1968. június 9-én találkozott első alkalommal a legmagasabb osztályban, az MTK pályaválasztásával vívott találkozó a fővárosiak 3-1-es diadalával zárult, a Vidi gólját Karsai László szerezte.

A legelső Vidi győzelem:
Nem kellett sokat várniuk a Videoton akkori játékosainak a visszavágás lehetőségére, ugyancsak az 1968-as pontvadászatban, november 24-én Székesfehérváron találkoztak a felek. Ekkor is hazai siker született, Pintér és Bodnár találataival klubunk 2-0-ra nyert az MTK ellen.

A legnagyobb arányú siker:
Nem kell az időben éveket visszautazni ahhoz a mérkőzéshez, amelyen a legnagyobb arányú győzelmet arattuk az MTK ellen. Napra pontosan egy évvel ezelőtt játszottunk augusztusban is az MTK-val, 2014. augusztus 23-án 5-0-ra győztük le a kék-fehéreket. Korábban sosem született nagyobb arányú Vidi-győzelem a fővárosi kék-fehérek ellen.

Négy alkalommal fordult elő, hogy négygólos különbséggel győzte le a Vidi az MTK-t. Az első ilyen arányú diadal az 1982-1983-as szezonra datálódik, a bajnokság 8. fordulójában Zsinka, Szabó, Csuhay, Csongrádi, Disztl L. és Májer góljaival 6-2-re nyertünk hazai pályán. 1985 márciusában Szabó és Burcsa duplájával, 1988. szeptemberében pedig Petres mesterhármasával és Jónás góljával nyertünk 4-0-ra hazai környezetben. Az eddigi utolsó, négygólos diadalunk a 2008-2009-es bajnokság 23. fordulójában született, 2009. április 17-én idegenben nyertünk 4-0-ra, Goran Vujovics triplája és Szakály Dénes találata hozta ekkor a fölényes Vidi-diadalt.

A legtöbb gólt hozó bajnoki:
A két gárda eddigi 89 bajnokijából kettő találkozón született 8 gól, ezek a derbik hozták eddig a legtöbb találatot. Az 1985-ös, 6-2-es Videoton sikerről fentebb már beszámoltunk, a másik 8 gólos bajnokit szintén csapatunk nyerte Székesfehérváron. 2007. április 29-én 5-3-ra nyertünk az MTK ellen Sóstón, hazai oldalon Juszuf Dajics és Julinho 2-2, Nagy Dani 1 gólt szerzett, míg a fővárosiaknál Kanta József, Németh Krisztián és Mladen Lambulics volt eredményes.

A legjobb egyéni teljesítmény:
Legnagyobb arányú sikereink alkalmával két Videoton játékos, Petres Tamás és Goran Vujovics is mesterhármasig jutott, így őket illeti e cím. Petres Tamás az 1988. szeptember 14-én játszott Videoton-MTK 4-0 során, míg Goran Vujovics a 2009. április 17-én rendezett MTK-Videoton 0-4 alkalmával rúgott 3 találatot a kék-fehéreknek.

Az MTK elleni meccseken eddig Szabó József bizonyult a legeredményesebb játékosnak, legendás csatárunk 10 gólt lőtt Vidi mezben az MTK hálójába. Mai keretünkből Feczesin Róbert 2, Kovács István 2, Gyurcsó Ádám pedig egy alkalommal talált be a fővárosiak kapujába.

Az MTK elleni góllövőlista:

10 gólos: Szabó József
5 gólos: Karsai László, Szalmásy Tamás, Horváth Ferenc
4 gólos: Tiber László, Májer Lajos, Burcsa Győző, Petres Tamás, Nikolics Nemanja
3 gólos: Wollek Tibor, Nagy II János, Csongrádi Ferenc, Nagy Tibor, Goran Vujovics, André Alves
2 gólos: Kovács József, Földes Gábor, Takács Lajos, Vadász Imre, Predrag Gajics, Hercegfalvi Zoltán, Dvéri Zsolt, Julinho, Juszuf Dajics, Sitku Illés, Kovács István, Feczesin Róbert
1 gólos: Pintér, Bodnár László, Józsa, Burka Imre, Hartyáni Gábor, Csukovics László, Baranyi Sándor, Végh Tibor, Zsinka János, Csuhay József, Disztl László, Kanyok Imre, Emmer László, Jónás Gyula, Máriási Zsolt, Sallói István, Czéh László, Lőrincz Antal, Onyeabor Monye, Vasile Miriuta, Zimmermann Tamás, Lukács Zoltán, Vancsa Miklós, Csehi Zoltán, Bány Tamás, Zombori Zalán, Szalai Csaba, Sorato, Korsós Attila, Hamar István, Tomas Medved, Kuttor Attila, Magasföldi József, Ion Voicu, Csizmadia Csaba, Nagy Dániel, Szakály Dénes, Marko Andics, Dusan Vasziljevics, Elek Ákos, Sándor György, Nikola Mitrovics, Arturo Álvarez, Nildo, Gyurcsó Ádám

Három találat öngól volt.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek