TUDÓSÍTÁS

Nem sikerült pontot szerezni az MTK ellen

Kanta büntetőből szerzett góljával nyert a fővárosi kék-fehér együttes.

Az MTK elleni bajnoki 1100 ember előtt kezdődött a kék-fehérek ideiglenes otthonában, az Illovszky Stadionban. A mérkőzésen közel négy hét után újra pályára lépett Juhász Roland is, aki teljesen felépült sérüléséből.

Az első tíz percben kisebb lehetőségeket láthattunk, a hazaiaktól Thian fejjel veszélyeztetett, részünkről Feczesin távoli lövéssel próbálkozott, egyikből sem lett gól. A 11. majd a 20. percben is Juhász fejelt fölé az ötösről, a 21. percben pedig Vinícius csúsztatása ment alig a jobb alsó mellé. A 33. percben következett a meccs addigi legnagyobb helyzete, Vinícius szépen indította Fejest, aki az alapvonalról, balról laposan középre adott, a labda az érkező Feczesin elé pattant, ő pedig 10 méterről fölé bombázott. A szünet előtt még Gyurcsó próbálkozott a tizenhatosról, de lövése fölé szállt, így 0-0-val fordultak a csapatok.

A második játékrészt mi kezdtük jobban, a 46. percben Feczesin végzett el gyorsan egy szabadrúgást, Oliveira pedig kicsit kisodródott helyzetből fölé lőtt, majd az 50. percben Gyurcsó szabadrúgását Hegedüs ütötte ki a jobb alsó elől. Az MTK percei következtek, előbb az 54. percben Torghelle visszatett labdáját Kanta hatalmas erővel lőtte a keresztlécre 12 méterről, majd Vass lőtt távolról fölé. A 65. percben Gyurcsó szöglete után Pátkai fejelt alig a bal alsó mellé, 5 perccel később Gera próbálkozását fogta magabiztosan Danilovics. Egy perccel ezután Luijckx fejjel, majd lábbal próbálkozott, először a kapu jobb, majd a bal oldala mellett szállt el a labda. A 80. percben büntetőhöz jutottak a hazaiak, miután egy kapunk elé tett labdát Feczesin úgy szerzett meg, hogy kézzel is hozzáért. A tizenegyest Kanta váltotta gólra a 81. percben. (1-0.)

A 86. percben Myke lövését blokkolta Szolnoki, majd a hátralévő időben a hazaiak már csak a védekezéssel foglalkoztak, mi pedig felívelésekkel próbálkoztunk, de nagy helyzetet nem tudtunk kialakítani. Juhászt a végén kiállította a játékvezető reklamálás miatt, ez volt a találkozó utolsó említésre méltó momentuma, az MTK megnyerte a meccset.

A Vidi legközelebb a Lech Poznant fogadja az Európa Liga rájátszásának visszavágóján csütörtökön 19.00-kor.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek