Bronzérmes lett a Vidi női csapata az NB II-es bajnokságban

Horváth Gábor együttese májusban az NB I-es indulásért játszhat, de mint elárulta, egyelőre ezt csupán szintfelmérőként kezelik, reális esély az élvonalra körülbelül két év múlva lehet Székesfehérváron.

A 2013-14-es szezon volt a Vidi női csapatának első idénye a magyar másodosztályban, és csupán két pont hiányzott ahhoz, hogy rögtön a dobogón végezzenek a hölgyek. Ami tavaly még nem sikerült, az a 2014-15-ös szezonban összejött, Horváth Gábor együttese bronzérmet szerzett az NB II Nyugati-csoportjában a Győr és a ZTE mögött.

"A bajnokság kezdete előtt a dobogó megszerzése volt a kitűzött célunk, ezt a lányok sikeresen teljesítették is. Másfél éves kemény munka gyümölcse ez a bronzérem. Kialakult egy nyolc-kilenc fős mag, amelyre már bátran lehet építkezni. A nyerhető meccsek mindegyikét sikerült ebben a szezonban megnyernünk. A Győr és a ZTE az a két együttes, amelyik előttünk jár, azonban idén tavasszal nyertünk Zalaegerszegen, ami már jócskán bravúrnak számít. Az, hogy a rájátszásban az NB I-ért játszunk, nagyon jó dolog, de reálisan nézve, idén ez még csupán egy szintfelmérő a számunkra. A lányok megérzik, hogy mit jelent egy osztállyal feljebb futballozni. Arra, hogy Székesfehérváron élvonalbeli női foci legyen, reálisan 1-2 év múlva lehet esélyünk. Az utánpótlás helyzete is biztató, az a tapasztalatom, hogy Székesfehérváron és vonzáskörzetében szeretnek focizni a lányok. Az U15-ös csapatunkból ketten már bemutatkoztak a felnőttek között ebben a szezonban, jövőre pedig már U17-es együttesünk is lesz. Összességében bizakodó vagyok a jövőt illetően" - árulta el honlapunknak Horváth Gábor, a Videoton FC női csapatának vezetőedzője.

"Nehezen indult a szezon számunkra, rengeteget kellett dolgoznunk ezért a sikerért, de nagyon megérte. Sajnos sokszor sérülések is nehezítették a dolgunkat, de végül sikerült a legtöbb akadályt legyőznünk, és megszereztük a bronzérmet. Nagyon fontos, hogy az elmúlt két évben igazi csapattá értünk. Most, hogy itt vagyunk a rájátszásban, az elsődleges célunk, hogy minél több pontot szerezzünk. Tudjuk, hogy a feljutástól még messze vagyunk, de egyetlen meccsre sem megyünk ki felemelt kézzel. Természetesen nyomon követjük az NB I-es eseményeket, és látjuk mi is, hogy jelen pillanatban még nagyon nagyok a különbségek az NB I és az NB II között. Egy-két évre még szükségünk van, hogy mi is elérjük azt a szintet, amit az élvonalbeli csapatok képviselnek, de ezért dolgozunk hétről hétre nagyon keményen" - nyilatkozta honlapunknak Tagyi Vivien, csapatkapitány.
 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek