Az Elek szülők büszkék a gyermekeikre

Elek Ákos gyerekkorában is szerény, visszahúzódó, de igen kitartó gyerek volt.

A vasárnapi, jótékonysági mérkőzésünkön, amelynek bevételét a bánrévei viharkárosultak javára ajánlottuk fel, természetesen ott voltak a nézőtéren Elek Ákos szülei is. Az édesapát még az is könnyen felismerte, aki sosem látta azelőtt, hiszen Ákos tőle örökölte legjellegzetesebb arcvonásait. „Édesapám is futballozott, de csak az NB-III-ig jutott. Ő vitt el Putnokra edzésre, amikor látta, hogy mennyire érdekel a labda”, mesélte egyszer a kezdetekről a középpályás. Elek Ákos és a Puskás Akadémián futballozó Elek Bence szüleivel Kazincbarcikán beszélgettünk.

Az édesapa, Ákos, Vivien és az édesanya (A képről hiányzik Bence, aki az U19-es válogatottnál van)

vidi.hu: Hogyan emlékeznek vissza a kezdetekre?
Tolnai Tünde: Kis túlzással azt mondhatom, hogy Ákos még járni sem tudott, amikor már focizott. Később az is megesett, hogy amikor télen jöttek haza a faluba az ismerősök, két gyereket láttak focizni a pályán a térdig érő hóban és egymástól kérdezgették, vajon ki lehet az a két „idétlen”, aki ilyen körülmények között, karácsonykor, szilveszterkor is a labdát rúgja? Ákos és Bence voltak…
Elek Tamás: Persze sokat tettünk mi is azért, hogy idáig jusson az idősebb fiúnk, de ugyanez igaz az öccsére, Bencére is. Annak idején én is futballoztam, de nem vittem ilyen sokra, amiben az is szerepet játszott, hogy az én szüleim nem támogattak ennyire.
vidi.hu: Hogyan élik meg, hogy a gyerekek több száz kilométerre kerültek Önöktől?
TT: Nehezen. Nagyjából havonta egyszer jutnak haza, de mi szinte minden fehérvári mérkőzésen ott vagyunk, ugyanakkor Bence meccseire is igyekszünk eljárni, amennyire lehet, úgyhogy Felcsúton is többször megfordultunk már.
ET: Azért nem maradtunk feladat nélkül, hiszen van még egy gyermekünk, Vivien, aki 16 éves és ugyanabban a kazincbarcikai gimnáziumban tanul, ahol a két fiú is előtte. Ő nem sportol, de hát valakinek tanulnia is kell a családban…
vidi.hu: Hogyan fogadta a család, amikor Ákos a Vidihez került?
ET: Azt hiszem, mindannyiunk számára nehéz volt az első időszak. Nekünk azért, mert egyik gyermekünk elkerült a családból, neki azért, mert Fehérváron kezdetben nem nagyon kapott lehetőséget a meccseken, s mivel Kazincbarcikán alapember volt a csapatban, ezért meg kellett értenie, fel kellett dolgoznia az új helyzetet.
TT: Volt olyan időszak, amikor azt mondta, inkább hazaköltözik, de szerencsére túltette magát a nehézségeken. Mi is sokat bíztattuk, dolgozzon keményen, kitartóan, meglesz az eredménye. Aztán amikor kezdtek jönni a sikerek, minden a helyére került benne.
vidi.hu: Hogyan kommentálta otthon első, hollandok elleni válogatottságát Ákos?
ET: Még jobban kinyílt előtte a világ abból a szempontból, hogy a saját szemével látta, tapasztalta, hogyan játsszák a focit a világnak azon a felén. Amikor hazajött Hollandiából, azt mondta, még keményebben kell dolgoznia, hogy megközelítse, ha nem is mindjárt Robben szintjét, de a külföldi focistákét. Kettőzött erővel edz azóta, hogy még sikeresebb lehessen.

Elek Bence a Videoton-Puskás Akadémia U19-es csapatában

vidi.hu: Számunkra egy szerény, kedves fiú képe rajzolódott ki Ákossal kapcsolatban…
TT: Igen, valóban visszahúzódó, szerény gyerek. Kicsinek is ilyen volt már, sosem szeretett a társaság középpontjába kerülni. Ugyanakkor rettentően kitartó, s amiben hisz, azért keményen tud küzdeni. Sokat dolgozott azért, hogy ott tartson, ahol most tart. Remélem ilyen is marad, mert úgy gondolom, ez csak a javára válik! Bence kicsit más, ő gyakorlatiasabb, talpraesettebb.
vidi.hu: Kinek kell többet drukkolni?
TT: Jelen helyzetben Bencére igyekszünk jobban összpontosítani, többet hívjuk, mint Ákost, segítjük, hogy hasonló karriert építhessen, mint a bátyja. Szerencsére azonban jó testvérek, úgyhogy Ákos is sokat beszél az öccsével és támogatja, segíti, ahol tudja. Büszkék egymásra.
vidi.hu: Úgy hallottuk, együtt is járnak teremtornákra a család férfitagjai…
ET: Igen, s remélem, most télen az is összejön, hogy végre mind a hárman egy csapatban játszhassunk!

További hírek