"Olyan közegben dolgozunk, amiben mindenki pontosan tudja a dolgát, mindenki motivált"

A 2018-as visszavonulásod után öt éven keresztül edzőként segítetted a Puskás Akadémiát. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?

Minden futballista életében nehéz pillanat, amikor befejezi a játékospályafutását. Sok sérülésem volt az utolsó időszakban, adta magát a döntés, de így sem volt könnyű. Hálás vagyok a Puskás Akadémiának a lehetőségért, hogy rögtön ilyen szinten tudtam elkezdeni az edzői munkát. Mikor futballistaként odakerültem, már az volt a terv, hogy később edzőként folytatom. Benczés Miklósnak játékosa voltam, vele jutottunk fel az NB I-be, nagyon jó volt a kapcsolatunk. Radoki Jánostól pedig a munkamorál tekintetében tanultam sokat. Az elején erőnléti edzőként kezdtem, Csáki István irányítása alatt, aki szintén sokat segített. Az átállás a játékospályafutás végeztével nem volt egyszerű, hálás vagyok nekik, hogy ebben az időszakban támogattak.

Térjünk át a Vidire. Amikor nyáron elkezdtétek a közös munkát, a legfontosabbnak a bizalmi kapcsolat kiépítését tartottad a játékosok és a szakmai stáb között. Több hónap távlatából, hogy látod, sikerrel jártatok?

Úgy érzem, jó kapcsolatot alakítottunk ki az edzők és a játékosok között, ami szerintem kívülről is látszik. Jó úton vagyunk, megfelelő az öltözői hangulat. Megvan a munkaterv, mindenki – legyen az edző vagy játékos – tudja, mi a feladata. Pető Tamással nagyon jól lehet együttműködni, a vezetésével olyan közegben dolgozunk, amiben mindenki pontosan tudja a dolgát, mindenki motivált. Az én feladataim közé tartozik az egyéni videózásokban való közreműködés, de a csapatot érintő kérdéseket is mindig közösen beszéljük át. Remek a kapcsolat a stáb tagjai között, legyen szó akár a védekezésről, a támadásról, a kapusokról, az elemzésekről vagy az erőnléti, orvosi kérdésekről, egy csapatként, közösen működünk. Meggyőződésem, csak így lehet eredményes munkát végezni, így tudunk reflektálni az adódó helyzetekre.

Milyennek látod az idei megfiatalított Vidit?

Örülök, hogy ilyen fiatal keretünk van! Régóta azt gondolom, megoldható, hogy beépítsük a fiatalokat, miközben az eredményességre is odafigyelünk és az elvárások mentén sikeres csapatot formálunk. Ez persze időigényesebb, hosszabb folyamat, amihez türelemre van szükség. Soha nem féltem attól, hogy fiatalokat dobjunk a mélyvízbe, a Puskásban is számos pozitív tapasztalatot szereztem ezzel kapcsolatban. Egy fiatal, hajtós csapatot a szurkolók is szívesen fogadnak, a szezon kezdete óta érezzük is, hogy mögöttünk állnak. Köszönjük nekik az eddigi támogatásukat, biztos, hogy Felcsúton sem lesz hiány buzdításban!

Mit vársz a vasárnapi mérkőzéstől, mi kell ahhoz, hogy Felcsúton is jó eredményt érjünk el?

Biztosan nehéz mérkőzés vár ránk. A héten felkészültünk, mindent átbeszéltünk, igyekeztünk mindent begyakorolni. Minőségi ellenfél otthonában játszunk, bízom benne, hogy jó eredményt érhetünk el, persze, hogy mi számít annak, az függ a meccs alakulásától is.

Térjünk vissza a Vidiben játékosként eltöltött éveidre. A 2009/2010-es bajnoki cím az utolsó fordulóban, Győrben dőlt el. Utólag sikerként értékeled azt az ezüstérmet vagy fáj még az elszalasztott lehetőség?

Akkor játékosként természetesen kudarcként éltük meg a győri vereséget, edzőként viszont már máshogy látom. Amikor 2008-ban idekerültem ehhez a komoly tradíciókkal rendelkező klubhoz, az építkezési folyamat elején jártunk. Két év alatt, Mezey György szakmai vezetésével bajnoki címre esélyes gárda épült, ez kiváló eredmény. Szerencsére a következő szezon mindenért kárpótolt minket, hiszen megszereztük a klub történetének első bajnoki címét.

Nem is akármilyen meccsen és ebben neked is döntő szereped volt. Győznünk kellett a Kaposvár ellen, vezettünk is, aztán kiegyenlített az ellenfél, majd a 80. percben jött egy szabadrúgás utáni lecsorgó, amit kapásból a hálóba vágtál.

Csodálatos élmény volt, ahogy a meccs utáni ünneplés is, de ezt az egész itt töltött időszakomra elmondhatom. A Vidi előtt is szerepeltem összetartó csapatban, ahol jól éreztem magam, de a korábbi állomáshelyeimen gyakran előfordult, hogy fél évig nem kaptunk fizetést. 29 éves voltam, amikor idekerültem, és Fehérváron éreztem először azt, hogy nekem csak a futballra kell koncentrálnom, nem kell azon aggódnom, mi lesz a családdal hó végén. Nagyon erős csapatunk volt, 2-3 jó játékosunk is akadt egy-egy posztra, de a szakmai stáb minden alkalommal világosan elmagyarázta ki miért játszik, ki miért marad ki, így ebből nem volt probléma. Az első bajnokcsapat emberileg is remek gárda volt.

Háromszor szerepeltél a magyar válogatottban is. Hogyan emlékszel a címeres mezben vívott meccseidre?

Válogatottnak lenni minden sportoló álma, örülök, hogy nekem háromszor is megadatott. Sokszor kérdezik tőlem, elégedett vagyok-e a pályafutásommal. Fiatalként persze mindenki többet akar, 17 évesen már megvolt az első felnőtt bajnoki mérkőzésem, aztán jöttek sorra a sérülések. Úgy gondolom, ezek okkal történtek, a nehézségek megerősítettek és mindig fel tudtam állni a padlóról. Hálás vagyok a családomnak, akik mellettem voltak és az orvosoknak, akik segítettek a gyógyulásban. Visszaverekedtem magam a klubcsapataimba, az utánpótlás-válogatottba, de összesen kilenc műtétem volt a pályafutásom alatt, többször a legrosszabb pillanatban sérültem meg. Ilyen előzmények után kész csoda, hogy háromszor válogatott lehettem. Kiemelném az angolok elleni, manchesteri összecsapást az Old Traffordon, ahol világsztárok ellen játszhattam. Ez meghatározó élmény az életemben. Talán a jóisten is úgy akarta, hogy ennyi viszontagság után ott lehessek egy ilyen mérkőzésen.

Sokszor említetted a sérülések okozta nehézségeket és azt, hogy kemény munkával mindig van visszaút. Szerinted ez a mentális erő veleszületett képesség vagy tanulható? Át tudod adni a tapasztalataidat az ilyen problémákkal küzdő fiatal játékosoknak?

A szüleimen mindig azt láttam, hogy a munkában hisznek, rengeteget dolgoztak és bár soha nem voltunk gazdagok, megvolt mindenünk. Engem is úgy neveltek, hogy bármibe is kezdek, támogatnak, csak csináljam komolyan. Biztos, hogy sok mindent meghatároz a gyerekkor, hogy mit hozunk magunkkal otthonról, de úgy gondolom ez a mentális erő tanulható és fejleszthető. Ha van egy hiteles edző, aki korábban átélt hasonló nehézségeket, tud segíteni a játékosoknak átlendülni a holtpontokon, legyen szó akár sérülésről, akár formahanyatlásról. Persze a legfontosabb, hogy a játékos a tanácsokat felhasználva tegyen érte, hogy leküzdje a nehézségeket. Csak így sikerülhet.