OTP BANK LIGA

Andó-Szabó Sándor vezeti a Pécs elleni meccsünket

Érdekesség, hogy a fiatal spori - aki két éve életmentő műtéten esett át - szerdán Bozsovicséknak vezet vb-selejtezőt San Marino ellen.

A még mindig „játékos korú”, fiatal játékvezető az elmúlt években több emlékezetes meccset is vezetett nekünk. Elég, ha csak két Győri ETO elleni mérkőzést említünk az elmúlt két évből. ETO - Vidi 1-0, valamint Vidi - ETO 2-1.

Andó-Szabó Sándor 2006-ban, egy Debreceni VSC - REAC mérkőzésen mutatkozott be az élvonalban. Négy éve, 2008 óta FIFA kerettag. 2009-ben Vágner László, az MLSZ JB akkori elnöke az Év Játékvezetője elismerő címmel és az ezzel járó Hertzka Pál-díjjal tüntette ki.

Két éve nyáron a fiatal játékvezető életmentő műtéten esett át, melyről így nyilatkozott később:
"Június 9-én műtöttek meg egyhetes perforált vakbéllel Békéscsabán. Ugyanis nem vették észre Csabán a kórházban június 2-án, hogy kilyukadt a vakbelem. Vagyis részese voltam egy életmentő műtétnek, ugyanis már 2-án hajnalban meg kellett volna operálni. A kórház után 4 hétig Csabán lábadoztam, fogytam 13 kilót, csak diétás kosztot ehettem. Július közepén jöhettem Pestre, ahol a műtét után 2 hónappal kezdtem meg a könnyű kocogásokat."

Szerencsére a fiatal "spori" azóta jól van, nemzetközi karrierje pedig felfelé ível, ugyanis pályafutása első válogatott mérkőzésén fújja a sípot szerdán este Podgoricaban (Montenegró - San Marino).

A legutóbbi fordulóban Andó-Szabó Sándor a Haladás - Újpest mérkőzést vezette, amit a hazaiak 2-0-ra nyertek meg. A meccs után az Újpest belga edzője, Jos Daerden így fogalmazott: "azt hittem, a Győrben látottaknál nincsen lejjebb, de a mostani bíráskodás még annál is rosszabb volt".

A Harmadik félidő c. műsorban Puhl Sándor úgy vélekedett, hogy "Andó-Szabó Sándor valamennyi lényeges ítélete rendben volt". Ezt alátámasztja most az a tény is, hogy Andó-Szabó Sándor ezen a hétvégén is NB I-es mérkőzést vezet.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek