A 95. percben mentettünk pontot Felcsúton

Változatos, izgalmas mérkőzésen egy pontot szereztünk a listavezető otthonában. 

Péntek késő délután a felcsúti Pancho Arénában léptünk pályára a listavezető PAFC ellen. Vezetőedzőnk először jelölte a kezdőcsapatba Tóth Balázst és Kalmár Zsoltot. A mieink az alábbi felállásban kezdték a találkozót: Tóth B. - Csongvai, Serafimov, Spandler, Fiola - Flores, Christensen - Katona, Kalmár, Schön - Kodro.

A 10. percben Kalmár Zsolt lőtt 20 méterről, de nem talált kaput, majd egy perccel később megszerezte a vezetést a Puskás Akadémia. Colley szólója után remek passzt adott Plseknek, aki teljesen egyedül érkezett a tizenhatoson belül és higgadtan a hosszúba passzolta a labdát (1-0).

A 16. percben Levi távoli szabadrúgása a kapu felett szállt el, majd nem sokkal később feljegyezhettük az első Tóth-bravúrt. Colley beadását Levi tette kapura, Tóth nagyot védett, de csak középre tudta ütni a labdát, amely így Corbuhoz került, szerencsére a fiatal középpályás nagy helyzetben eltörte a labdát. Félóra telt el a találkozóból, amikor Kodro tornáztatta meg a PAFC kapusát, bosnyák válogatott támadónk 17-ről laposan vette célba a jobb alsó sarkot, Markek nagy bravúrral védett szögletre. A 32. minutumban Colley remek labdát kapott - talán lesen -, egyedül vitte azt a kapunkra, de Tóth Balázs ismét nagyot védett.

A 39. percben sikerült egyenlítenünk! Kalmár szabadrúgása után Kodro fejese a felsőlécről csapódott le a gólvonal mögé. A játékvezető kis gondolkodás után megadta a találatot, majd a VAR-vizsgálat is megerősítette az ítéletet (1-1). A szünetig újabb helyzetet már nem láthattunk.

A második játékrészt ugyanaz a 22 játékos kezdte el, amelyik a meccs elején kiszaladt a Pancho Aréna zöld gyepére. Azonnal egy újabb hazai lehetőséget láthattunk, Levi cselezgetett, leadta a labdát Slagveernek, aki 13-ról kapura gurított, Tóth Balázs lábbal védett. A túloldalon is zajlott az élet, Schön szép szóló után 15-ről lőtt, Plsek blokkolni tudott.

A 76. percben a játék képe alapján váratlanul ismét vezetést szerzett a PAFC, Plsek 16 méteres lövése Serafimov lábán megpattant, ez pedig becsapta Tóth Balázst, a labda a kapunkban kötött ki (2-1). A többség elkönyvelte a felcsúti sikert, amikor a 90+5. percben Szabó Levente nagyot küzdött, Schönhöz játszotta a labdát, aki Katonához passzolt, ő pedig 18-ról kilőtte a jobb alsó sarkot - ez a labda is kicsit irányt változtatott egy hátvéden (2-2). Az utolsó percekben újabb gólt már nem láthattunk, így csapatunk egy ponttal térhet haza a listavezető otthonából.

Jövő héten a Mezőkövesd együttese látogat a Sóstói Stadionba.

OTP Bank Liga, 2023-2024, Őszi szezon, 4. forduló

18 augusztus péntek

OTP Bank Liga
Puskás Akadémia FC
  • Plsek
  • Plsek

2-2

Pancho Aréna Felcsút

Fehérvár FC
  • Kodro
  • Katona

Puskás Akadémia FC

Markek Tamás - Batik Bence, Colley Lamin, Levi Jonathan (Favorov Artem 78'), Slagveer Luciano (Gruber Zsombor 86'), Golla Wojciech, Plsek Jakub, Stronati Patrizio, Corbu Marius (Komáromi György 65'), Szolnoki Roland, Ormonde-Ottewill Brandon

Fehérvár FC

Tóth Balázs - Csongvai Áron (Bese Barnabás 80'), Nikola Serafimov, Spandler Csaba, Fiola Attila (Rúben Pinto 80') - Deybi Flores (Mamoudou Karamoko 80'), Tobias Christensen (Szabó Levente 86') - Katona Mátyás, Kalmár Zsolt (Pető Milán 73'), Schön Szabolcs - Kenan Kodro

Játékvezetők
Andó-Szabó Sándor

Andó-Szabó Sándor

Georgiou Theodoros, Berényi Ákos, Káprály Mihály, Oláh Gábor

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek