DRAZSÉ:

"Győzni fogunk vasárnap, 3-1-re"

Dvéri Zsolt a Újpest - Vidi szezonzárón kívül beszélt karrierjéről, újpesti korszakáról, a válogatottról és az elmaradt légióséletről is.

Dvéri Zsolt az elmúlt 15 év egyik legismertebb fehérvári labdarúgója, a Vidi kultikus figurája. Azokban az években is a csapat vezéregyénisége volt, amikor nem azon szomorkodtunk, hogy nem sikerült bajnokságot nyerni, hanem annak örültünk, hogy nem estünk ki az NB I-ből. Később, karrierjének utolsó negyedében azért a sikerek is utolérték a Vidinél, hiszen részese volt az első Magyar Kupa győzelemnek, az első két Ligakupa győzelemnek és bronzérmet is nyert Fehérváron. Pályafutásából két évet Újpesten is töltött, így nem lehetett kérdés, hogy kit szólaltat meg a vidi.hu a vasárnapi összecsapás előtt.

A Videoton FC sajátnevelésű futballistájaként két részletben, összesen 12 évet töltöttél el profiként a klubnál, közben pedig két évig Újpesten is szerepeltél. Hogy kezdődött?

12 éves koromtól voltam a Vidi labdarúgója, végigjártam a szamárlétrát. Sajnos állandó anyagi nehézségekkel küzdött a klub, ami azon is meglátszott, hogy a Vidinél töltött első négy évemben háromszor játszottunk osztályozót. Mindháromszor bennmaradtunk, de azért volt lehetőségem megbecsülni a kis dolgokat is ezáltal. És bár természetesen jobban örültem volna, ha éremért játszhatunk azokban az időkben, így visszagondolva, nem biztos, hogy rosszat tett mindez a karrierem elején. A Vidiből két évre a Gázszerhez igazoltam, és csak utána jött az újpesti időszak.

Ami egyéni szempontból mindenképpen jó döntés volt, hiszen az egész ország megismerte Dvéri Zsolt nevét.

A profi pályafutásom egyik legszebb és legeredményesebb idényét töltöttem Újpesten. Sok gólt szereztem, jól ment a csapatnak, és a válogatottban is szerepelhettem, úgyhogy nagyon jó érzéssel gondolok vissza erre a két évre.

2002-ben visszatértél, milyen helyzet fogadott?

Volt egy nyugodtabb időszak a Vidinél, aztán megint rosszabb, megint jobb, ráadásul kiszámíthatatlanul változó évek következtek a klub életében. Nem igazán lehetett normális körülmények között készülni. A 2006-os Magyar Kupa győzelem volt ennek az időszaknak a legnagyobb sikere, de ekkor én már negyedik éve játszottam ismét Fehérváron. Aztán 2007-től indult el az a változás, aminek eredményei ma már mindenki számára láthatóak.

A válogatottban négyszer sikerült játszanod, ami a te kvalitásaidat ismerve nem tűnik soknak. Hogy látod ezt?

Sokszor ültem úgy a kispadon, hogy nem álltam be, illetve az is előfordult többször, hogy a keretszűkítésnél estem ki a csapatból. Azt tudni kell, hogy előttem volt Lisztes Krisztián vagy Illés Béla, és az akkori kapitányok őket részesítették előnyben velem szemben. De, főleg az újpesti éveim alapján, talán több is beleférhetett volna.

Mint oly sok meghatározó magyar játékos, te sem próbálhattad ki magad külföldön. Miért alakult így, volt-e egyáltalán lehetőséged, hogy Magyarországon kívülre szerződj?

Voltak ajánlataim, próbajátékokon is részt vettem, ahol megfeleltem, de mégsem jött össze. Utólag is úgy érzem, nem rajtam múlott. Nagyon sajnálom természetesen, mert biztos, hogy máshogy alakult volna a pályafutásom.

2010-ben visszavonultál a profi játéktól, de a focit nem hagytad abba, és a Vidinél is foglalkoztatnak. Mivel telnek pontosan a napjaid?

Valóban, a Videoton FC utánpótlásánál dolgozom edzőként, valamint a megyei első osztályú Sárosd csapatában focizom, akikkel tavaly megnyertük a másodosztályt, most pedig másodikok vagyunk kicsivel a vége előtt. Ami nagyon fontos ezzel kapcsolatban, hogy Sárosdon minden adott ahhoz, hogy azok a fiatalok is futballozhassanak, akik esetleg nem férnek az NB I-es klubok közelébe. Minél több ilyen egyesület kellene az alacsonyabb osztályokba is.

Vasárnap két egykori csapatod játszik egymás ellen az NB I. zárófordulójában. Mit vársz az Újpest - Vidi meccstől?

Újpesten is győzelmi esélyekkel fog pályára lépni a Vidi, a mostani Újpestet nem érzem annyira erősnek, hogy nyerni tudjon. Bár a Szusza Ferenc Stadionban senki sem mehet biztosra, mindenképpen fehérvári győzelmet várok. A számszerű tippem 1-3.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek