ÉRTÉKELÉS

"Az egész szezonban igazi csapatként működtünk"

A Videoton-Puskás Akadémia U19-es csapata bajnokságot nyert az előző szezonban. Varga Károly edzővel beszélgettünk.

Melyik volt nehezebb: a Honvéddal vagy a Puskás Akadémiával megnyerni mindent egy év alatt?

Azt kell mondjam, mindkét menetelés hordozott magában buktatókat, és persze többségében rendkívül felemelő pillanatokat és élményeket. Itt is, ott is volt egy-egy valóban rangos nemzetközi kupasiker, de ami a bajnoki címet illeti, azt hiszem, az idei kívánkozik az élre, mert sokkal szorosabb versenyben és nagyobb küzdelemben sikerült megszerezni az aranyérmet.

Ön szerint mely meccsek voltak a bajnokság fordulópontjai?

Több is volt. Lehet, hogy sokakat meglep, de mindenképpen ide sorolom a tavaszi idénynyitón a Haladástól elszenvedett három gólos vereséget. Az a fiaskó nem csak engem, de a csapatot is „megedzette”, közösen megfogadtuk, hogy onnantól kezdve mindennap úgy kelünk föl és azért dolgozunk, hogy megmutassuk országnak, világnak, hogy az akkor mutatott produktumnál sokkal de sokkal több van bennünk. No és persze itt mindenképp meg kell említeni a Honvéd elleni idegenbeli sikert, hiszen azon túl, hogy egy nagyszerű csapatot tudtunk legyőzni, ekkor vettük át a vezetést a tabellán, melyet aztán egy bravúros győzelmi szériával már nem is engedtünk ki a kezünkből.

Melyik volt a legjobb és a legrosszabb meccs a szezonban?

Érdekes hogy én már csak a jóra emlékezem. Ebből pedig szerencsére idén jutott nekünk bőven, így nem emelnék ki egyetlen összecsapást. Sokat elárul a csapat egységéről és erejéről, hogy ahol elindultunk, ott végül mindenhol a mi nyakunkba került a győztesnek járó aranymedál. De legalább ennyire fontos, hogy több olyan összecsapásunk is volt, ami iramában, ritmusában és színvonalában is közelített a nemzetközi élmezőny által felvonultatott kritériumokhoz. A hazai rangadókon kívül elég csak a Milan vagy a Real Madrid elleni találkozókat megemlíteni, melyek jelentősen hozzájárultak a fiatalok fejlődéséhez!

Mit mond Önnek a következő adat: nem ez a csapat rúgta a legtöbb, és nem ez a csapat kapta a legkevesebb gólt a mezőnyben, mégis első lett?

Én erre két másik adattal kontrázok: mi szereztük a legtöbb győzelmet és a legtöbb pontot, márpedig az abszolút sorrendet illetően elsősorban ezek rangsorolnak. Ugyanakkor mindenképp meg kell említeni, hogy az utóbbi évek talán legkiegyensúlyozottabb u19-es bajnokságán vagyunk túl. Ebben minden bizonnyal szerepet játszott a versenykiírás változása is, miszerint önállóan az ifi A. csapat szereplése határozza meg a kiesés-feljutás kérdését, így mindig mindenki igyekezett az eredményességre is hangsúlyt fektetni. Emeli a sikerünk értékét, hogy több nagyszerűen felkészített és jó erőkből álló együttest tudtunk magunk mögé utasítani.

Mit mondott szünetekben a fiúknak, hiszen több olyan meccs volt (Honvéd, Kecskemét - pl.), mikor a második félidőben nyerték meg a meccset?

Valóban így volt, de ez is több tényezős kérdés, melyek közül ráadásul én vagyok az egyik legkisebb pont. Fontos hogy mind egyénileg, mind csapatként sikerült optimális állapotba kerülnünk kondicionális tekintetben is, köszönhetően többek között az orvosi és a szakmai stábnak, az erőnléti edzőnek és az egész teamnek, aki a srácok felkészítésében a segítségünkre volt. Mégis azt emelném ki elsősorban, hogy a nehéz pillanatokon, a nehéz mérkőzéseken, de az egész pontvadászatban is csapatként tudtunk az aktuális ellenfél illetve a mezőny fölé nőni.

Kinek jósol NB I-es jövőt a bajnokcsapatból?

Ez is egy rendkívül összetett kérdés. Miután tudom, hogy emberileg mindannyian alkalmasak komoly feladatok megoldására és a nagybetűs életben való megfelelésre is, így nyugodt szívvel engedem őket útjukra, és talán ez a legfontosabb. Szakmailag is sokuk lehet alkalmas komoly karrier befutására, amihez kívánok nekik rengeteg kitartást, alázatot, egészséget és persze szerencsét is!

(forrás: pfla.hu / Takács József)

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: pfla.hu

További hírek