

Góóóóól!
Gól
pacsi
⚽
0 - 1
pacsi
⚽
Vége a mérkőzésnek! Győztünk idegenben a második MTK ellen, így 9 pontra növeltük előnyünket a tabella élén! Szép volt fiúk!
pacsi
⚽
Torghelle lépett ki, jobbról középre adott, minden érkezőnek magas volt a labda.
pacsi
⚽
Kanta 24 méterről a sorfalba lőtt egy szabadrúgást.
pacsi
⚽
Feczesin fordulásból, a középkörből próbálta indítani a felfutó Álvarezt, kicsit pontatlan volt a labda. Ellenkező esetben nagy helyzetben mehetett volna szélsőnk a kapu felé.
pacsi
⚽
A Bozsik Stadionba is sokan elkísérték a csapatot és végig lelkesen szurkoltak!
pacsi
⚽
5 perc lesz a ráadás!
pacsi
⚽
pacsi
⚽
Egy előrevágott labdát Calatayud szedett fel Torghelle elől.
pacsi
⚽
Egy beadást Torghelle fejelt föl a tizenhatoson belül, majd Vinícius tisztázott, a hazaiak szerint védőnk kezére pattant a labda, Bognár játékvezető nem látott szabálytalanságot.
pacsi
⚽
Álvarez egy szép csel után a felfutó Hefflert hozta helyzetbe, aki balról laposan adott középre, Ivanovszki elől mentettek a védők.
pacsi
⚽
Pölöskei 38 méterről vállalkozott lövésre, a bal alsóba tartó labdát Calatayud védte.
pacsi
⚽
Ha ma győzünk az MTK ellen, amitől 10 perc választ el bennünket, 9 pont lesz a különbség a két csapat között.
pacsi
⚽
Torghelle belépője után Chakla maradt a földön, de rövid ápolás után folytatja a játékot.
pacsi
⚽
pacsi
⚽
pacsi
⚽
pacsi
52 pacsi
GÓÓÓÓÓÓL!!!!! Ivanovszki jobbról érkező beadását Feczesin fejelte 10 méterről a léc alá!
⚽
⚽ Feczesin Róbert
#9
pacsi
⚽
Gyurcsót Heffler váltja.
pacsi
⚽
Csiki helyett Bese a pályán.
pacsi
⚽
Oliveira már a kispadon ülve kapta meg második sárgáját, vagyis kiállította szélsőnket Bognár Tamás.
Filipe Oliveira
#16
Álvarez beadása ment alig fölé.
pacsi
⚽
pacsi
⚽
pacsi
⚽
Oliveira helyett Ivanovszki a pályán.
Álvarez csinált egy cselt, majd 20 méterről, középről fölé bombázott.
pacsi
⚽
pacsi
⚽
Horváth helyett Torghelle a pályán.
Álvarez és Trebotic kényszerítőzött az MTK tizenhatosánál, lefülelte az átadást Vass.
pacsi
⚽
Az MTK kijött a szorításból az elmúlt percekben.
pacsi
⚽
Oliveira mehetett jó helyzetben a szélen, a tizenhatos sarkáról centerezni próbált, de felpattant előtte a labda, így a kapu mögé ment a beadás.
pacsi
⚽
Feczesin készítette le fejjel középre Kovács ívelését, nem érkezett társ.
pacsi
⚽
pacsi
⚽
Simon helyett Álvarez a pályán.
pacsi
⚽
Gyurcsó beadása után Oliveira fejelte le a labdát, Trebotic kapura húzta 15-ről, fölé szállt a próbálkozás.
pacsi
⚽
Gyurcsó indult meg balról, a tizenhatos sarkánál feltartották, a játékvezető azonban nem látott szabálytalanságot.
pacsi
⚽
Egy balról érkező beadásra Calatayud repült ki, másodszorra lett az övé a labda.
pacsi
⚽
Pölöskei lövése Chakláról vágódott szögletre.
pacsi
⚽
Oliveira beadásába léptek bele, így Hegedüs kezébe pörgött a labda.
pacsi
⚽
Gyurcsó, majd egy perccel később Oliveira beadása is elakadt a blokkban.
pacsi
⚽
Az MTK térfelén zajlik a játék, a hazaiak teljesen átadták a kezdeményezést, kontrákra rendezkedtek be.
pacsi
⚽
Gyurcsó beadását blokkolták.
pacsi
⚽
Nem volt csere a szünetben.
pacsi
⚽
Elkezdődött a második félidő.
pacsi
⚽
Vége a félidőnek.
pacsi
⚽
pacsi
⚽
Trebotic indítása után Oliveira kezéről pattant kapura a labda 9 méterről, a játékvezető kezezés miatt sárgát adott szélsőnknek.
Mindketten visszatértek.
pacsi
⚽
Simont és Horváthot is ápolni kell egy ütközés után.
pacsi
⚽
pacsi
⚽
Hrepka helyett Hajdú állt be.
pacsi
⚽
Gyurcsó tört kapura balról, a tizenhatos vonalánál, úgy tűnt, buktatták, a játékvezető azonban nem látott szabálytalanságot.
pacsi
⚽
pacsi
⚽
A szabadrúgást Gyurcsó 17 méterről tekerte a bal alsó felé, Hegedüs kiütötte a labdát, Simon ismételt, mellé ment a próbálkozás.
pacsi
⚽
pacsi
⚽
Két MTK védő nem értette meg egymást, egy rossz passzra Feczesin csapott le, kapura tört, Vukmir utolsó emberkét szabálytanakodott, amiért kiállította a játékvezető a hazaiak rutinos védőjét.
Vukmir Dragan
Gyurcsó remekül kényszerítőzött Feczesinnel, a visszakapott labdát 12 méterről, egy védő szorításában kapura lőtte, Hegedüs védett.
pacsi
⚽
pacsi
⚽
Kanta beívelése után Pölöskei fejéről került Calatayudhoz a labda.
pacsi
⚽
Csiki került nagy helyzetbe, 8 méterről lőtt, Szolnoki hatalmasat mentett.
pacsi
⚽
Gyurcsó szögletét kifejelte Baki, Szolnoki lövése a blokkról vágódott vissza a mezőnybe.
pacsi
⚽
Gyurcsó ívelt a hazaiak kapuja elé egy szabadrúgást középről, 35 méterről, Vinícius fejelt, Hegedüs szépen védett.
pacsi
⚽
Gyurcsó kapott szép indítást, kissé kisodródva, jobbról lőtt, fölé ment a labda.
pacsi
⚽
Szép gesztus a vendéglátók részéről: válogatott védőnknek, a műtét után lábadozó - a lelátón helyet foglaló - Juhász Rolandnak, aki az MTK saját nevelésű játékosaként lett profi labdarúgó, mielőbbi gyógyulást kívántak a hangosbemondón keresztül.
pacsi
⚽
Gyurcsó szöglete után egy lecsorgó labdát Vinícius lőtt fölé 11 méterről.
pacsi
⚽
Gyurcsó adott be jobbal balról, Baki fejelte ki a labdát.
pacsi
⚽
Kovács és Feczesin kényszerítőzött az MTK tizenhatosánál, a visszakapott labda lesen találta Kokót.
pacsi
⚽
Szolnoki lapos passzal kereste az érkező Feczesint, de Vass kirúgta a labdát.
pacsi
⚽
Gyurcsó ívelte középre az első szögletünket, kifejelték a védők, Szolnoki ismételt, ezt pedig Hegedüs húzta le Chakla elől.
pacsi
⚽
Kovács indította szépen Feczesint, aki jobbról, laposan adott középre, Vukmir mentett az érkező Oliveira elől.
pacsi
⚽
Kanta szabadrúgása után Csiki fordult volna kapura, de lesen volt az MTK támadója.
pacsi
⚽
pacsi
⚽
Kanta szögletét Trebotic fejelte ki az ötösről.
pacsi
⚽
Hrepkát szerelte szépen Chakla a tizenhatoson belül.
pacsi
⚽
Csiki lőtt 24 méterről, balról befelé cselezve, Calatayud nagyot védett.
pacsi
⚽
Horváth Zsolt lépett ki nagy helyzetben, kicsit jobbról, Vinícius szorításában, a jobb alsó mellé lőtt.
pacsi
⚽
Gyurcsó labdájával Feczesin lépett ki, jobbról középre adott, Vukmir tisztázott.
pacsi
⚽
Hrepka léphetett ki ziccerben, de az asszisztens lest jelzett.
pacsi
⚽
Szolnoki bedobását Feczesin csúsztatta tovább, Hegedüs felszedte a labdát.
pacsi
⚽
Kovácsot buktatták a kaputól 19 méterre, a szabadrúgást Gyurcsó vállalta el, a sorfalról kipattant a labda.
pacsi
⚽
Egyelőre a pálya közepén zajlik a játék, egyik kapu sem forgott még veszélyben.
pacsi
⚽
Kovács egy szép csel után a kezdőkörből próbálta indítani Feczesint, lefülelték az átadást.
pacsi
⚽
Elkezdődött a meccs!
pacsi
⚽
Érkeznek a csapatok a két kapitány, Kanta József és Juan Calatayud vezetésével.
pacsi
⚽
Tiszta pirosban játszunk majd, a hazaiak pedig fehér-kék-fehérben.
pacsi
⚽
Befejezték a melegítést a csapatok és visszamentek az öltözőkbe.
pacsi
⚽
Joan Carrillo szerint rendkívül fontos lesz az MTK elleni meccs, ugyanakkor semmiről nem dönt még ez a találkozó.
pacsi
⚽
A két csapat őszi meccsén 5-0-ra győztünk Sóstón. A gólokat ide kattintva megnézheti!
pacsi
⚽
A 20. forduló nyitómeccsén, pénteken a Pécs 2-2-s döntetlent játszott a DVTK otthonában.
pacsi
⚽
pacsi
⚽
Mindkét csapat elkezdte a melegítést.
pacsi
⚽
Sajnos Nikolics Nemanja és Sándor György is belázasodott, így ők betegség miatt nincsenek ma a keretben.
pacsi
⚽
pacsi
⚽
Íme a mai kezdőcsapatunk: Calatayud - Szolnoki, Chakla, Vinícius, Stopira - Simon, Trebotic - Gyurcsó, Kovács, Oliveira - Feczesin.
pacsi
⚽
Ismerkedés a gyepszőnyeggel.
pacsi
⚽
Budapesten borult az idő, a hőmérséklet 7 Celsius-fok.
pacsi
⚽
Köszöntjük szurkolóinkat a Bozsik Stadionból! 14.00-kor kezdődik az MTK - Vidi rangadó.
pacsi
⚽
MTK Budapest
Sárga lap
Piros lap
Csere Gól
⚽
#1
Hegedüs Lajos
Sárga lap
Piros lap
Csere Gól
⚽
#2
Nagy Tibor
Sárga lap
Piros lap
Csere Gól
⚽
#4
Baki Ákos
Sárga lap
Piros lap
Csere Gól
⚽
#7
Horváth Zsolt
Sárga lap
Piros lap
Csere Csere Gól
⚽
#8
Csiki Norbert
Sárga lap
Piros lap
Csere Csere Gól
⚽
#11
Vadnai Dániel
Sárga lap
Piros lap
Csere Gól
⚽
#13
Hrepka Ádám
Sárga lap
Piros lap
Csere Csere Gól
⚽
#16
Pölöskei Zsolt
Sárga lap
Piros lap
Csere Gól
⚽
#19
Kanta József
Sárga lap
Piros lap
Csere Gól
⚽
#21
Vukmir Dragan
Sárga lap
Piros lap
Piros lap
Csere Gól
⚽
Videoton FC
Sárga lap
Piros lap
Csere Gól
⚽
#1
Juan Calatayud
Sárga lap
Piros lap
Csere Gól
⚽
#3
Vinícius Paulo
Sárga lap
Piros lap
Csere Gól
⚽
#7
Gyurcsó Ádám
Sárga lap
Piros lap
Csere Csere Gól
⚽
#9
Feczesin Róbert
Sárga lap
Piros lap
Csere Gól
⚽
Gól
⚽
#10
Kovács István
Sárga lap
Piros lap
Csere Gól
⚽
#14
Chakla
Sárga lap
Piros lap
Csere Gól
⚽
#16
Filipe Oliveira
Sárga lap
Piros lap
Piros lap
Csere Csere Gól
⚽
#22
Stopira
Sárga lap
Piros lap
Csere Gól
⚽
#30
Szolnoki Roland
Sárga lap
Piros lap
Csere Gól
⚽
#33
Dinko Trebotic
Sárga lap
Piros lap
Csere Gól
⚽
#46
Simon Ádám
Sárga lap
Piros lap
Csere Csere Gól
⚽