Joan Carrillo: A mérkőzésen több meghatározó játékosunk nem léphetett pályára, de így is sikerült megnyernünk ezt a nagyon fontos találkozót. Nem volt a legjobb a pálya talaja, ami nem kedvezett a mi játékunknak. Mai győzelmünket egy nagyon jó csapat, kemény ellenfél ellen értük el, hiszen az MTK-t technikás és gyors játékosok alkotják, ráadásul egy kitűnő edző készíti fel őket Garami József személyében. Döntő momentum volt a kiállítás, ami változtatott a meccs képén, onnantól az MTK nagyobb hangsúlyt fektetett a védekezésre, igaz, a támadásokat sem adta fel. Mindkét együttes nyerni akart, úgyhogy jó meccset láthattunk. Sokat kellett próbálkoznunk, hogy gólt szerezzünk, de végül sikerült. Örülök, hogy ezt a találatot Feczesin szerezte, hiszen napról napra rengeteget dolgozik, megérdemelte. Ugyanakkor hangsúlyozom, a csapat nyerte meg ezt a találkozót. Fontos ez a győzelem, de nem döntötte el a bajnoki cím sorsát, hosszú utat kell még megtennünk addig. Örülünk, hogy sokan elkísértek bennünket, nagyon fontos volt a szurkolók biztatása ezúttal is.



Garami József: A játékosok tisztességesen hajtottak, helyenként jól is játszottunk, de a lehetőségeinkkel nem éltünk. A kiállítás után nagy erőket kellett megmozgatnunk, hogy ne kapjunk gólt, hiszen a Vidi remek játékosokból áll. Próbálkoztunk támadásokkal is, sajnos nem sok sikerrel. A látottakkal, az eredmény ellenére elégedett vagyok. Nem túl bő a keretünk, a sérülések és a mai kiállítás után nem lesz egyszerű a dolgunk a következő meccsen a Ferencváros ellen.