Záróra Pakson

Nem mindegy, milyen hangulatban megy telelni játékos, szurkoló: meg kellene őrizni az általános jókedvet az előző szezon ezüstérmesének otthonában is.

Fontos és nehéz meccs vár a Vidire az őszbe csempészett tavaszi idény második fordulójában, amely valójában lezárja a bajnokság idei részét. Az előző fordulóban "nekünk játszottak" az ellenfelek, akár úgy is vehetjük, hogy megkezdte a tervezett nagy tavaszi felzárkózást a csapat, hiszen közelebb került a Debrecenhez és a Győrhöz is. Ezen a pozíción most már csak javítani kellene, hogy az üldöző mehessen nyugodtabban pihenni, az üldözöttek pedig abban a tudatban, hogy mégse lefutott a verseny...

Milyen tabella fagy be hónapokra?

Ami rajtunk múlik, azt Pakson kell megtenni vasárnap 16 órától, aztán majd kiderül, a magunk mögött hagyott hétvégén összesen egyetlen pontot szerző győri és debreceni csapat megbotlik-e ismét. Az biztos, hogy Paulo Sousa gárdájának nem lesz könnyű dolga, mert hiába zárt a tavalyihoz képest gyengébb félszezont a Paks, most is masszív, rutinos és veszélyes ellenfél.

Emlékezzünk meg arról is, hogy a két csapat fehérvári meccsén, még a nyár közepe felé, magabiztos Vidi-siker született, a Tujvel - Brachi, Lipták, Vaskó, Horváth - Szakály (Szolnoki), Mitrovics, Sándor, Vasziljevics (Nikolics), Walter - Alves (Evandro) összeállításban játszó Sousa-csapat Vasziljevics 2, Alves és Nikolics 1-1 góljával 4-0-ra nyert az Európa-kupában akkor még álló, kissé fáradt Paks ellen.

Nyugtalankodnak-e az éllovasok?

A forduló további párosításának ismeretében arra azért kevés esély van, hogy a Debrecenhez ismét közelebb kerüljünk, hiszen a Loki az utolsó Zalaegerszeget fogadja, és e pillanatban nehéz egyértelműbb leosztást elképzelni ennél... Nehezebb dolga lesz a Győrnek, amely nagy pofont kapott legutóbb a főváros legjobb formában lévő reprezentánsától, a Kispesttől, most pedig a pápai sikere alapján feljövőben lévő Újpesthez látogat. Ami a Vidi mögötti riválisokat illeti, a Honvéd a Haladás, a Diósgyőr pedig a Ferencváros legyőzésével szeretne támadást indítani a dobogóért. Különösen az utóbbi párosítás ígér remek csatát, a hírek szerint olyasmi fordul elő, ami a magyar bajnokságban ezer éve nem: előre elfogynak a belépők! Kaposvár - Kecskemét, Siófok - Pápa, és Pécs - Vasas meccseket rendeznek még - reméljük minden helyszínen lehetővé teszi az időjárás, hogy focizzanak egyet a csapatok a téli álom előtt.

Folytatódhat-e a sorozat?

Az NB II-ben is véget ér az ősz, itt annak rendje és módja szerint az utolsó őszi fordulóval. A Videoton-Puskás Akadémia nagy menetelése azonban, reméljük, nem ér véget a Kozármisleny ellen, a hat veretlen találkozó méltó folytatása lenne egy szép eredmény a Nyugati-csoport harmadik helyén álló vendégekkel szemben (szombat, 13 óra). A felcsúti pályán legutóbb a Gyirmót vendégeskedett, ez most hasonlóan kemény erőpróba lesz Baboséknak, de mivel Ajkán sem kaptak gólt, bízhatunk benne, hogy a krónikákba mostanában a bundaügy kapcsán előállított játékosuk miatt bekerülő baranyaiak sem tudják bevenni Somodi kapuját. (Tegyük hozzá gyorsan: a Kozármisleny semmilyen formában nem érintett a bűnesetben, hiszen az említett játékos más klub alkalmazottjaként machinált.) Nagyon sűrű a mezőny a másodosztályban, ismét adott a lehetőség, hogy feljebb lépjen, akár több helyet is a Hartyáni-csapat, de ehhez kitűnő teljesítmény és bravúr kell.

Szerző: Somos Zoltán

További hírek