VidiBlog anno 1984-'85: Góllövő cipőben

A belgrádiak valóban rendkívüli bravúrral jutottak tovább. Idegenben 6-2-re kikaptak a Queens Park Rangers- től, hazai pályán azonban 4-0-ra lelépték az angolokat. Méltán figyelt föl rájuk Európa. A nagy győzelem mámorában a Partizán vezetői alaposan megfeledkeztek a kötelező óvatosságról. Szinte ujjongtak örömükben, amikor megtudták, hogy éppen a Videoton lesz az új ellenfél.
Nem ismerem ezt a csapatot — mondta Bjekovic mester. Úgy vélem, nem kaptunk nagyon veszélyes ellenfelet. Sikerült elkerülnünk azokat, akiktől igazán tartottam. Továbbjutást várok.
Segítőtársa, a hajdani világválogatott kapus, Soskic még őt is túllicitálta: — Talán a legkönnyebbet húztuk a tizenöt lehetséges ellenfél közül!

Hogy mit kapott utóbb szegény fejük ezekért a meggondolatlan nyilatkozatokért...

Nem szabad rossz néven venni, hogy alábecsültek bennünket — kelt kollégái védelmére Kovács Ferenc, aki pedig mindig józanul mérte föl az esélyeket. — Nekünk eddig valóban nem volt nevünk, persze hogy ránk pályáztak. Jövőre minden másként lesz. Akkor majd azon fognak sopánkodni, hogy pont a kupadöntős Videotonnal akadtak össze. Egyébként nem is rossz ismeretlennek lenni.

Nem bizony. Az angolok kiverése után a Partizán egyszeriben igazi nagycsapatnak hitte magát. Nem volt ember a belgrádiak háza táján, aki el tudta volna képzelni, hogy a Videoton komoly akadálya lehet a továbbjutásnak. S a túlzott önbizalomért néha drágán kell megfizetni. ..

Székesfehérvár megszokott nyugalmát november 28-án alaposan felbolygatta a fekete-fehér jelmezes belgrádi szurkolóhad megérkezése. — Crno, beli! — visszhangzott mindenfelé diadalmas csatakiáltásuk és persze ezt nem lehet annyiban hagyni. A két tábor egyébként csupán barátságosan évődött egymással. Fehérváron sem ekkor, sem később nem történt komolyabb incidens. Ha csak a vendégcsapatok módszeres elpáholását nem tekintjük annak...

Székesfehérváron is támadunk! — adta ki a parancsot nagy bátran a mérkőzés előtt Nenad Bjekovic, talán arra gondolva, hogy néha a támadás a legjobb védekezés. A Partizán valóban úgy nekilendült rögtön az elején, mintha nem is Székesfehérváron, hanem Belgrádban játszana. Rohamoztak a vendégek, de a gólt ők kapták, már a 12. percben. Szabó lőtte estében a hálóba Novath beadását, s ezután nagyon odafigyeltek rá a védők. Hát, volt is mit bámulniuk, annyi szent. ..

Persze a jugoszlávok nem szívbajos legények. Egy árva kis góltól ők ugyan nem szoktak kétségbeesni. Ettől fogva jobban ügyeltek a védekezésre, és nem is bizonyultak járatlannak ebben a mesterségben. Ha néha mégis sikerült átjátszani őket, olyan kemények voltak, akár a Neretva menti sziklák. A Videoton minden igyekezete ellenére nehezen találta az ellenszert, de azért mintha lett volna valami a levegőben...

A szünetben amolyan vihar előtti csend telepedett a stadionra. — Jó ez a Partizán — mondogatták a nézők. — Jobb mint a Dukla, vagy a Paris Saint German — sopánkodtak dideregve a pesszimistábbak. Nem sokkal később még ők is legszívesebben ingre-gatyára vetkőzve táncoltak volna örömükben. A második 45 percben olyan álomjátékkal rukkolt ki a Videoton, amelyre jó, ha tíz évenként egyszer van példa.

Tipikus Videoton góllal kezdődött a második félidő. Májer tartott egy kis rögtönzött tánciskolát a védőknek a szélen, majd középre adott, s a labda, mintha különleges radarberendezés irányítaná, a legmegfelelőbb pillanatban kanyarodott Szabó lába elé. S a középcsatár, ha már egyszer arra járt, ezt is bevágta.

Igazság szerint Szabó Józsival ketten együtt érünk sokat — mesélte a Videoton-féle „csodafegyverről” Májer. — Nekem sem mindegy, hogy a beadásomból lesz-e valami, vagy sem. Hiszen egy szélsőtől nemcsak gólokat, hanem gólpasszokat is várnak. Tény, hogy nagyon értjük egymást. Szinte oda sem kell néznem a beadásnál, mégis rendszerint megtalálja Jóskát a labda. Ha nem játszik, én is gyengébb vagyok nélküle.

A jugoszlávok még meg sem emészthették a második gólt, máris bent volt a harmadik. A megiramodó Burcsát Rojevic csak szabálytalanul tudta megállítani a tizenhatoson belül. Kirschen játékvezető könnyű szívvel ítélhette meg a nyilvánvaló tizenegyest. Közkívánatra Szabó állt a labda mögé és ezen az estén nem tudott hibázni.

Azt hiszem, valahol 2-0-nál érezhették meg először a magabiztos jugoszlávok, hogy bajban vannak — mondta a történtekről Kovács Ferenc. — Szerencsére ahelyett, hogy a biztonságra ügyeltek volna, mérgesen nekünk estek. Erre azonnal kaptak még egy gólt. Márpedig kupameccsen a 3-0 egyértelmű eredmény. Ezzel tovább lehet jutni, illetve ki lehet esni. A Partizánnak nem sok választása maradt, most már tényleg muszáj volt megpróbálnia valamit. Csakhogy az mindig nehéz ügy, ha egy csapat idegenben kénytelen kitámadni.

A kamikaze harcmodor a belgrádiaknak sem hozott sok szerencsét. Dúlva-fúlva, az események ilyetén alakulását végképp nem értve ostromolták a Videoton kapuját. Bjekovic edző a középpályás Dimitrijevic helyett behozta Vargát, ettől fogva négy csatárral támadott a Partizán. Mégpedig nem is rosszul. Sokat elárul a küzdelem hevességéről, izgalmasságáról, hogy ezen a látszólag sima meccsen a Videoton egyik legjobbja Disztl Péter volt.

Nem szeretem azokat a mérkőzéseket, amikor 20 percenként jut el az ellenfél a kapumig — mondta a nagy szakállú, mindig derűs kedvű válogatott kapus. — Jobb ha egy perc nyugtot sem hagynak. A Partizán ellen talán négy-öt védenivalóm akadt összesen, de szinte egytől-egyig veszélyes lövések voltak. Ilyenkor úgy próbálok magamon segíteni, hogy a tizenhatoson futkározom, megállás nélkül gimnasztikázom. A kapusnak nem szabad kihagynia. Talán egyet rúg az ellenfél az egész meccsen kapura, de azt muszáj megfogni.

Ha hinni lehet Disztl Péternek, akkor Omerovicnak bizonyára nagyszerű napja volt. A Videoton csatárai ugyanis derekasan megdolgoztatták. Ámbár valószínűleg az ilyesmire szokás mondani, néha a jóból is megárt a sok. Pedig Omerovic egyáltalán nem védett rosszul. Mégis ötször kellet a boldogtalannak a hálóban kotorásznia ...

A negyediket ki más, mint ismét Szabó lőtte. Ez volt négy gólja közül talán a legszebb — ámbár a szurkolók szerint az egyik szebb volt, mint a másik —, kapásból bombázta Novath beadását a kapuba.

Képtelen vagyok kiigazodni magamon — kommentálta a sokszorosan visszaeső hálórongáló és kapus- szomorító a Partizán elleni remeklést. — Néha úgy érzem, majd felrepülök, olyan erőben vagyok, aztán a pályán nem tudok egy egyeneset rúgni. Máskor szinte jártányi erőm sincs és erre a meccsen megtáltosodom. Ha jól emlékszem, a Partizán elleni mérkőzés napján is bágyadt voltam. Hiába na, egy ilyen nagy napnak nincs semmiféle logikus magyarázata. Egyszer hopp, máskor kopp. ..

A Partizán elleni mestermunkára végül Májer „Matyi” gólja tette föl a koronát. A változatosság kedvéért most a bal oldalon keserítette a hátvédek életét. Azok fél szemmel már a rettegett Szabót lesték. Omerovic is beadásra számított, a kis-nagy ember viszont pimaszul bepöckölte a labdát a rövid sarokba.

Disztl Péter védett még két nagyot a hajrában és vége, lehetett ünnepelni. Azon az estén a fülig érő száj volt a székesfehérvári polgárok különleges ismertetőjele...

Bámulatos, csodálatos, ilyen csak a mesében van! — áradozott Hartyáni Gábor, Kovács Ferenc hűséges segítőtársa. — Igazán láttam már egy pár meccset, de ilyent? Most aztán megmutattuk, mit tud a Videoton!

A parttalan boldogság-áradatban csupán a jugoszlávok voltak bánatosak. 4-0 után elhallgatott a Crno, beli! biztatás, s a mérkőzés végén, amilyen nagy legények voltak eleinte a belgrádi szurkolók, olyan csendben, feltűnést kerülve osontak el a stadionból.

Szegény Nenad Bjekovicnak azonban ismét ki kellett állnia az újságírók elé. — Erre nem számítottam — suttogta halálsápadtan, alig érthetően. — A Videoton sokkal jobb csapat, mint a Queens Park Rangers. Szinte semmi reményünk nem maradt a visszavágóra.

Most mérte föl jól az esélyeket.

/részlet Posch Ede - Sipos József: A Videoton nagy napjai című könyvéből/