V.A.S.K.O.

Az én fejemben sosem fordult meg, hogy labdarúgó legyek”, kezdte Tamás. „Édesapám vitt el nyolc éves koromban az ESMTK-ba, a 20. kerületi labdarúgó klubba. Ő maga is ott játszott korábban, de végül egészségügyi problémák miatt sosem lehetett belőle profi. Nyilván álmai valóra váltóját látta bennem. Az akarat és a versenyszellem már akkor megmutatkozott bennem, mindig, mindenben első szerettem volna lenni.”

Az akarat és a versenyszellem mellé türelem is párosult, így Tamás kacskaringósnak nevezhető pályafutása során sosem vesztette kedvét és kitartását. Hogy nem ment neki rosszul már a kezdetek kezdetén, az is bizonyítja, hogy rövid időn belül a két évvel idősebbek között játszhatott. Ott fedezte fel őt Siposné Lénárt Edit, aki akkor még a BFC-nél edzősködött. Ám amikor átkerült a Vasashoz, több játékos társaságában Tamást is magával vitte. „Ekkor tizennégy éves voltam. Onnantól kezdve végigjártam a Vasasban az utánpótlás csapatokat, s majdnem a felnőttig jutottam. Akkor azonban az Euroleasing cég a Vasas utánpótlásából átvonult Újpestre. Nekem is felajánlották a váltás lehetőségét – így kerültem a lilákhoz. A Vasasnál annyira megsértődtek rám, hogy még cikk is született rólam, illetve arról, hogy a piros-kék felnőtt csapat helyett inkább a lila ifit választom. Ez arra jó volt, hogy az Újpestnél mindjárt azt kérdezték, ki az a Vaskó?”

Egy ifjúsági év után, 2002-2003-ban más, az ifiből kiöregedett játékosokkal együtt – például Sándor György, Vermes Krisztián, Vanczák Vilmos - az Újpest FC-Fót elnevezésű csapatban folytatta, az NB-II-ben. Kilenc fordulón keresztül vezették a tabellát, ám végül csak a középmezőnyben végeztek. A következő szezonban azonban már az első kerettel készülhetett, dr. Mezey György hozta őt fel. „Akkoriban érdekesen festhettem, mert a magasságomhoz még nem volt meg a kellő izomzat és koordináció, ami kellett volna. A hirtelen növő, magas emberek egyik átka”, nevetett Tamás, amikor „szembesítettem” dr. Mezey nem régi nyilatkozatával, amely így hangzott: "Fiatal kora óta ismerem őt, akkor is már ilyen nagyra nőtt gyerek volt, csak kisfiús vonásokkal.”

Magassága eleve arra predesztinálta, hogy védő legyen, bár ahogy hátvédünk visszaemlékezett erre, volt benne némi szerencse is. „Hárman voltunk az átlagnál egy kicsivel magasabbak a csapatban még a kezdetek kezdetén. Az edző elosztott minket, egyikünk került a csatárok közé, a másik a középpályára, én meg a védősorban kaptam helyet. Ettől függetlenül még évekkel később is előfordult, hogy ha nem úgy állt a mérkőzés, akkor felraktak a csatársorba. Játszottam szélső védőt is, de igazából a belső védő szerep a legtesthezállóbb.”

Térjünk azonban vissza Vaskó Tamás pályafutásának alakulásához. Az újpesti idők felemásra sikeredtek, hiszen a két véglet között mozgott: vagy kispadra sem került, vagy csapatkapitányként, alapembernek számított. Mindeközben háromszor is elkerült kölcsönbe. „Megjártam Tatabányát, ahol megnyertük az NB-II-es bajnokságot 2005-ben. Voltam a Bristol City játékosa az angol másodosztályban a 2007-2008-as idényben, majd rögtön a következő szezont az olaszországi Avellino csapatában töltöttem, szintén a másodosztályban. Az Újpestnél számos edző megfordult, így az, hogy benne voltam-e a csapatban, vagy sem, kölcsönbe kerültem, vagy maradhattam, attól is függött, kinek mennyire tetszett a játékstílusom. Ugyanakkor ez alatt az időszak alatt igen sokat tanultam. Urbányi Istvántól – akinek csapatkapitánya is voltam - például a pozitív szemléletet és gondolkodásmódot, Angliában és Olaszországban pedig technikai, taktikai dolgokat”, elevenítette fel a hátvéd az állomásokat.

Angliai tartózkodására ma is szívesen emlékszik vissza. Nem csak a körülmények miatt, de a jó szereplés okán is, hiszen a csapat a 4. helyen zárta az alapszakaszt, így a rájátszásban a feljutásért küzdhetett, amit végül nem sikerült, de Tamásnak ezáltal megadatott a lehetőség, hogy eljusson a Wembley Stadionba. Ugyan csak a cserepadon jutott neki hely, de így is hatalmas élmény volt, 86 ezer ember látogatott ki a sorsdöntő mérkőzésre. A szurkolók szerették a játékát, előfordult olyan is, hogy az Ottawan együttes 70-es évekbeli nagy slágerének refrénjében hallható D.I.S.C.O helyett V.A.S.K.O –t (ejtsd: ví-éj-esz-kej-o) énekeltek a rajongók. „Avellinoval kapcsolatban, ahová öt itthon töltött forduló után kerültem kölcsönbe, már közel sincsenek ilyen jó emlékeim. A bajnokságra nem lehetett panaszom, ráadásul végig is játszottam a szezont, de a körülmények nem voltak éppen a legkiválóbbak, sőt a tulajdonos és a játékosok között is feszült volt a viszony. Az utolsó bajnokit követően úgy jöttem el Olaszországból, hogy a csapattársakon kívül a kutya nem búcsúzott el tőlem”, vallotta be Vaskó.

A felemás karrier ellenére Tamás elmondhatja magáról, hogy – sokszoros utánpótlás válogatottsága mellett - tizenháromszoros magyar válogatott. A Várhidi-féle fiatalítás idején kapott először lehetőséget a nemzeti tizenegyben: 2007-ben Montenegró ellen, egy barátságos mérkőzésen debütált. Onnantól kezdve folyamatosan szerepelt a csapatban. Ervin Koeman érkezése után pár meccsen még kispados volt, ám lehetőséget csak egyszer kapott, Albánia ellen, aztán ki is szorult a válogatott keretéből. „Legszívesebben az itthon játszott olasz-magyar meccsre emlékszem vissza, amelyen 3-1-es győzelmet arattunk”, mondta a játékos. „Sajnos különösebb sikereket ezen a téren nem könyvelhetek el. Persze klubszinten is vannak hiányosságaim, hiszen amellett, hogy két ezüstérmem van az Újpesttel, még nem voltam sem magyar bajnok, sem Magyar Kupa győztes.”

Kiemelném a kommunikációt, amit én igen fontosnak tartok. A magam részéről végigbeszélem a mérkőzéseket, ezzel is próbálom a csapattársaim munkáját segíteni, no meg a saját magamét is könnyítem vele. Erős vagyok a párharcokban, legyen szó fejről, vagy testről. Nem emlékszem, hogy valaha, valaki is felborított volna. Jónak tartom a felpasszaimat mind két lábbal és az indításaimat is, de a kapu előtt is veszélyt tudok jelenteni úgy fejjel, mint lábbal. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy magam vagyok a tökéletesség, megjegyzem, vannak hibáim és fejleszteni valóim is, de ezekről nem beszélek, nehogy felhívjam az ellenfelek figyelmét…”

Végül, de nem utolsósorban beszéljen Tamás arról, hogyan éli meg azt a versenyhelyzetet, amely a Videotonnál a védő poszton is kialakult? „Először is hangsúlyoznám, tudtam, hová jövök és ezzel mit vállalok. Ugyanakkor, mindenki ismeri a már közhellyé vált mondást, mely szerint mindenki szeretne játszani. Én azonban - ha eddig még nem derült volna ki -, türelmes vagyok és kivárom a soromat. Azt is tudom, idő kell ahhoz, hogy egy új csapatban kivívja az ember a helyét. Viszont jó helyre kerültem, adottak a körülmények, megfelelő a háttér, kiváló a szakmai munka. A legjobb tudásom szerint edzek, dolgozok, s ha a szakmai stáb úgy ítéli meg, bekerülök a csapatba. Nem izgulok, várom a lehetőséget.”