A közös akarat a legfontosabb!

Nemrég itt járt a családod, hogy érezték magukat Magyarországon?

Már másodszor voltak itt, és ismét remekül. Nyáron egy hónapig voltak nálam, a három fiamnak már vannak magyar barátai ebből az időszakból. A Vidi utánpótlásával edzettek, és azóta is tartják a kapcsoltatot, főleg a Facebookon a megismert társakkal. Most egy négynapos iskolai szünetet használtunk ki, hogy megint együtt lehessünk.

Ezzel együtt sem lehet könnyű akkora távolságból egy nagycsaládot összetartani a főnöknek.

Főnök? Főnöknő! Mindig is a feleségem volt a főnök a családban... De hála az új technikáknak, már nem nehéz a helyzet, napi kapcsolatban vagyunk, a távolság nem legyőzhetetlen. Régebben biztosan nehezebb lett volna. Szerencsére nagyon jó gyerekeink vannak, akik szót fogadnak, mert megvan bennük az akarat, hogy kapcsolatot teremthessünk. Ez csak kölcsönös akarattal működhet két ember között, ha megvan, nem lehet semmiféle akadály.

Gyanítom, ez már átvezet a játékosokkal való kapcsolathoz is, amelyben szintén mutatkozhat némi elvi akadály, például a közös nyelv hiánya. Már persze, ha a magyar játékosokról beszélünk. Ez sem probléma?

A magyar az egyik legnehezebb nyelv, én nem is beszélem, de megértetem magam a magyar játékosokkal is, pontosan a már emlegetett közös akaratnak köszönhetően. Persze a munkához szükséges fontos kifejezések már mennek, de a legfontosabb, hogy mi fel legyünk készülve rá, hogy mindent átadhassunk nekik, ők pedig akarják ezt befogadni. Akkor minden jól megy. A gesztikulációm alapján is megértenek, plusz azért már tudnak sok spanyol szót a társaknak is köszönhetően. Mondjuk a csúnya szavakat is, olykor szépen röpködnek a spanyol nyelv virágai...

Ha már a gesztikulációt említetted, úgy tűnik, mintha te lennél a hangulatfelelős az edzői teamben.

Igen, én ilyen vidám vagyok. Nem mindig szeretnék a középpontban lenni, de sokszor sikerül... Szerencsés vagyok, imádom, amit csinálok, ez az életem, beleadok mindent, persze, hogy jókedvű vagyok közben.

A jókedv elengedhetetlen a jó munkához?

Persze. Ha olyan emberrel dolgozol, akinek folyamatosan negatív gondolatai vannak, mellette te is az leszel, de a pozitív szemléletet is át lehet adni. Én mindig minden kihívásnak meg akarok felelni, ha át kell jutni egy hegyen, megmászom, nem megkerülöm. Az életben kisebb és nagyobb "hegyek" is adódnak, ha azt mondod egyre, hogy ezt úgyse lehet megmászni, akkor nem is fogod. Én pozitívan gondolkodom, megpróbálok mindent úgy nézni, mint megoldható helyzetet, feladatot.

Még jó, hogy nálunk könnyen találsz ilyen kihívásokat. A hideghez hogy kell pozitívan állni, nektek, spanyoloknak?

Hozzá fogok szokni, mert muszáj. Például alighanem én vagyok az egyetlen a csapatban, aki még egyszer sem edzett hosszú nadrágban. Az ember alkalmazkodik, de nekem amúgy sem nehéz, Almeriában éltem nagy hőségben, az Andokban pedig hóban... Lényeg, hogy ha van célom, el akarom érni mindenképpen.

Ezt a szemléletet kell átadnia egy edzőnek? Hiszen a jó az lenne, ha a játékosok is mindent el akarnának érni.

Én ezt szeretném. Mindig optimista vagyok, Spanyolországban az első- és a másodosztályban is így dolgoztam. Ami a játékosokat illeti, dolgoztam megfigyelőként, kiválasztóként, azt kell mondjam, a legfontosabb azért a játéktudás. Ha kiválasztok valakit, még nem tudhatom, emberként milyen, az majd a közös munkában derül ki, objektíven a legfontosabb, hogy a pályán használható legyen. 

Hogyan lettél edző?

A lehető legegyszerűbben: imádom a focit, azért. Ha valaki befejezi a játékospályafutását, gyakran szeretne kapcsolatban maradni a futballal, én is így voltam vele. Ennek egyik módja, hogy edző leszel. Majd elválik, jó vagy rossz edző, erre nincs titkos recept, nincs pontos módszertan. Vannak jó edzők, vannak rosszak, mindenki máshogy dolgozik, mint ahogy van jó és rossz játékos is. Magyarázkodni, elméleteket gyártani lehet, de az embereket csak a győzelem érdekli, aki a sportban él, ehhez kell alkalmazkodnia.

Milyen iskolát végeztél, hogy edző lehess?

Hároméves elméleti, hároméves gyakorlati képzést. Egy három szintű diplomát kapunk, mindegyikhez egy év gyakorlat kell. Nagyon nehéz elvégezni az iskolát, és utána legalább olyan nehéz elhelyezkedni. Mi nyolcvanhárman jártunk a harmadik szintre, de csak négyen mentünk át elsőre a vizsgán... Már részt venni sem könnyű az oktatáson, ha közben dolgozik az ember, miközben az utolsó diplomához egy teljes évig már dolgozni kell valahol. De ha ezt a diplomát megkapod, első osztályú csapatnál is lehetsz edző.

Benned is megvolt az ambíció, hogy Spanyolországban első osztályú klubnál legyél vezetőedző?

Persze. Az Espanyolnál másodedző voltam, a második ligában pedig vezetőedző. Majd meglátjuk, hogyan alakul később. Most ez a magyarországi munka a kihívás, és nagyon jól érzem magam benne. Hogy évek múlva mi lesz, nem tudhatom, talán máshol lesz egy jó projekt és akkor majd ott próbálom meg jól érezni magam.

Itt látszott az elejétől, hogy ez egy "jó projekt"?

Igen, világosan. A társaság, akivel együtt jöttem, ismerős volt, tudtam, hogy jól fogunk együtt dolgozni. A bajnokság jó, nincs nagy különbség a csapatok között, szerintem a táblázat kicsit túlzó a differenciát illetően. Persze van ami más, mint otthon, például a nézőszám... Amikor Kecskeméten játszottunk a Szuperkupáért, mondták előtte, hogy sok néző lesz. Kérdeztem, mennyi, azt felelték, ötezer. Meglepődtem: akkor mennyi a kevés? Az Espanyolnál huszonötezer volt a kevés... Barcelonában játszottunk százezer néző előtt. Ez a légkör kicsit hiányzik. És most jön a hosszú téli szünet, amiben az a zavaró, hogy kevés az információnk, nem tudhatjuk, a leállás után milyenek lesznek a pályák, hogyan változnak a játékosok, ezek elég speciális körülmények itt.

Viszont a társaság tényleg jó, abból gondolom, hogy Paulóval és Nachóval sokat vagytok együtt szabad időtökben is.

Igen, olyankor nőkről dumálunk. (Nevet.) Vicc volt. Mindig a fociról van szó. Aztán, ha jön a család, vannak közös programok, itt is, Budapesten is. De ha nincs család, tényleg csak egyetlen közös téma van, a foci. Ellenfelek, játékosok, elemzés, tervezés.

Néha nem lenne jobb elszakadni tőle?

Nincs szó kötelességről. Azért beszélünk róla, mert imádjuk. És profik vagyunk, nem munkaidőben dolgozunk, a nap huszonnégy órája erről szól, sosincs vége.

És ezt várjátok a játékosoktól is? Vagy inkább azt, hogy ők néha felejtsék el a pályát?

Azt jó lenne átadni, hogy nekik is életük legyen a foci, már ha egyáltalán át kell valakinek. De azért ez olyan dolog, amit lehet kontrollálni. Amit nekünk tudni kell, hogyan lehet javítani a játékon, milyen tanácsok, feladatok segítik ebben őket, mitől fejlődnek. Hogyan használhatjuk ehhez a modern technológiát? Hát, ezeken agyalunk olyan sokat.

Látsz különbséget a magyar és a külföldi játékosok között?

Szerintem szinkronban vannak. A magyarok sokat segítenek az érkezőknek - ugyanakkor a spanyolok, portugálok, brazilok nyitottak, hogy mindezt befogadják. Ez a folyamat nagyon jól megy, és a végén a Vidi nyer vele, egységes, erős lesz a csapat.

Mi volt a legkellemesebb élmény, ami Magyarországon ért?

Inkább csak egy általánosság: meglepett, mennyire kedvesek, segítőkészek az emberek. Ha vásárolok valahol és kérdezek valamit, megpróbálnak megérteni, segítenek. Cserébe én is mindig megpróbálom megérteni őket, nemcsak a nyelvet, hanem az itteni dolgokat, életet is. Azt hiszem, vendégként ez a minimum.