ELLENFÉL-LES

Szombaton az újonc Gyirmót FC otthonában lépünk pályára

Csertői Aurél együttese az NB II második helyezettjeként jutott fel az OTP Bank Ligába.

Csapatunk szombaton 20:30 órakor Gyirmóton lép pályára az OTP Bank Liga 3. fordulójában az NB I egyik újonca ellen (jegyinformációk itt). Csertői Aurél együttese némi meglepetésre, de semmiképpen nem érdemtelenül került oda az NB II második helyére a 2020/2021-es szezon végén, kiharcolva ezzel a jogot az élvonalbeli indulásra.

A keret magyar magja együtt maradt az NB I-re is a nyáron, de természetesen néhány igazolással azért igyekeztek erősíteni is a gyirmótiak. Leigazolták például az ex-diósgyőri, koszovói válogatott Florent Hasanit és a korábban Kisvárdán játszó középhátvédet, Cornel Enét, a hét folyamán pedig aláírt a négyszeres horvát U21-es válogatott védő, Frane Ikic is. Vidis kötődése több játékosnak is van, Major Martin a nyáron végleg, Zeke Márió pedig kölcsönben távozott Győr mellé Fehérvárról, a kezdőkapus, Hársfalvi András pedig az első keretünk tagja volt a 2018-as bajnoki cím és a 2019-es Magyar Kupa-győzelem ünneplésekor is.

Az első két fordulóban eddig egy pontot szerzett egykori (nem mellesleg Magyar Kupát nyerő) vezetőedzőnk csapata, a Gyirmót hazai pályán ikszelt az MTK-val, majd idegenben emberelőnyben kikapott a Kisvárdától. A hazai mérkőzésükön egy kék-fehér öngól kellett a pontszerzéshez, míg Kisvárdán a korábban Ausztriában légióskodó Varga Barnabás volt eredményes a csapatkapitány, Nagy Patrik beadásából.

A Gyirmót FC Győr eddigi egyetlen NB I-es szezonjában (2016/2017) háromszor találkoztunk szombati ellenfelünkkel, kétszer 4-0-ra, egyszer 1-0-ra nyertünk, mindhárom alkalommal Kovácsik Ádám védte a kapunkat, a párharc első gólját pedig jelenlegi asszisztens edzőnk, Juhász Roland szerezte.

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: Gyirmót FC

További hírek