Szabics Imre: "Meg kell tanulnunk újra győzni"

A két vezetőedző értékelte a Gyirmót FC Győr - MOL Fehérvár FC bajnokit.

Szabics Imre:

Déjá vu érzésem van, ugyanolyan mérkőzést játszottunk, mint Zalaegerszegen. Elegendő számú helyzetünk volt ahhoz, hogy lezárjuk ezt a meccset, mégsem sikerült. A második félidőben rá kellett volna rúgni a második és a harmadik gólt az elsőre, és akkor ez a koncentrációhiány nem bosszulta volna meg magát. Nagyon bosszant, hogy megint pontrúgás után veszítünk pontokat, ebben fejlődnünk kell. És abban is, hogy a kapu előtt ne legyenek görcsösek a játékosok, mert ismétlem, megfelelő számú helyzetünk volt. Domináltuk a mérkőzést, kontrolláltuk a hazaiak kontráit, de a pontrúgás után mégis pontokat veszítettünk. Meg kell tanulnunk újra győzni és a meccseket lehozni nulla kapott góllal.

Csertői Aurél:

Az első félidőben - talán az én hibámból - mást próbáltunk játszani, mint amit eddig és ez nem jött be. A másodikban változtattunk, bátrabban játszottunk és jobban működött minden. A Vidi nagyon erős ellenfél, hibára is késztettek bennünket, de óriási erőt mutat, hogy egyenlíteni tudtunk és szervezetten futballoztunk. Voltak helyzetei a Vidinek, de úgy érzem, rászolgáltunk a döntetlenre.

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek