INTERJÚ

Sejben Viktor: "Fehérvári gyerekként nagyon sokat jelent nekem a Vidi, büszke vagyok arra, hogy itt lettem NB I-es játékos"

19 éves saját nevelésű labdarúgónk szombaton az FTC ellen debütált az élvonalban.

"Nagyon boldog vagyok, hogy a Ferencváros elleni mérkőzésen bemutatkozhattam a Vidi színeiben az élvonalban. Gyerekkorom óta erre készülök, ez volt az álmom már serdülő labdarúgóként is. Fehérvári gyerekként nagyon sokat jelent nekem a Vidi, büszke vagyok arra, hogy csak ebben a csapatban futballoztam és, hogy itt lettem NB I-es játékos. Az is öröm számomra, hogy egy remek hangulatú találkozón léphettem pályára, még akkor is, ha sajnos az eredmény végül nem alakult kedvezően számunkra. Úgy érzem, ahogy beálltam, egyből sikerült felvennem a játék ritmusát. A meccs után Juhász Roli, Kovács István és Szolnoki Roli gratuláltak nekem először, de természetesen az egész csapattól és a családomtól is kaptam gratulációt még szombat késő este. Az, hogy a Vidi keretében kiváló, válogatott szintű labdarúgók szerepelnek, nagymértékben megkönnyítette a helyzetemet, ők ugyanis a felkészülés kezdete óta nagyon sokat segítettek nekem. Bízom benne, hogy ebben a szezonban sikerül minél több alkalommal bizonyítási lehetőséget kapnom a Vidiben, és ezekkel a lehetőségekkel élni is tudok majd" - nyilatkozta honlapunknak Sejben Viktor.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek