Kezdőrúgással lepte meg fiatal szurkolóját a Vidi

Kovács Benedek egyik kedvenc labdarúgójának, Juhász Rolandnak a segítségével küzd nagy álmáért.

Szurkolóink biztosan emlékeznek, hogy a szombat esti Videoton FC–FTC rangadó második játékrésze előtt Kovács Benedek végezhette el az ünnepélyes kezdőrúgást. A 13 éves fiú nem először lépett pályára a Sóstói Stadionban, hiszen a két csapat 2014 novemberében megrendezett mérkőzésén szintén ő indította útjára labdát a szünet után.

„Hatalmas élmény volt, hogy ilyen sok ember előtt Rolanddal végezhettem el a kezdőrúgást. Jövök máskor is!” – mondta Benedek, miután vastaps kíséretében elhagyta a pályát.

Benedek oxigénhiányos állapotban született, melynek következtében mozgásszervi betegség alakult ki nála, azonban hála különleges akaraterejének és a szakértő kezeléseknek fel tudott állni a kerekesszékből, sőt, kapusként a focipályán is remekül helyt áll.

„A sportág szeretete tőlem ered, állandóan focimeccseket néztünk otthon is. Roland és sok más magyar focista is segített abban, hogy Benedeket külföldön is megoperálhassák, ezúton is köszönjük a sok segítséget. Szerencsére jól sikerült a műtét és a rehabilitáció is a tervezett úton halad, amiatt pedig nagyon izgatott volt, hogy újra itt lehet“ – osztotta meg velünk az előzményeket Benedek édesanyja, Simon Melinda.

Ahogyan a kisfiú anyukája is említette, fia története több magyar futballistát, többek között Juhász Rolandot is megérintett, az adományoknak és a felajánlásoknak köszönhetően pedig Benedek áprilisban az Egyesült Államokban sikeres műtéten esett át. Roli tavaly a válogatottban viselt mezét ajánlotta fel jótékonysági licitre, szombat este pedig személyesen kísérte be Benedeket a pályára és közösen végezték el a kezdőrúgást is, mielőtt átadta volna neki a Videoton FC ajándékcsomagját.

„Fülöp Marci révén ismertem meg a családot, velük a tavalyi mérkőzés óta folyamatosan kapcsolatban vagyok, tavaly decemberben meg is látogattam őket. A hét elején kiderült, hogy el tudnak jönni erre a mérkőzésre és Benedek mondta, hogy mennyire sajnálja, hogy nem játszhatok. Ekkor merült fel, hogy ha már így alakult, végezzük el együtt a kezdőrúgást. Örülök, hogy sikerült ezt is megoldani“ – mondta válogatott hátvédünk a kezdőrúgást követően. 

Szerző: Gressó Gergely

Fotó: vidi.hu

További hírek