ELLEN-ÉRV

Pintér Attila: "Összeszokott, erős ellenfél vár ránk"

A Puskás Akadémia FC vezetőedzője szerint nem ők az esti találkozó esélyesei, de ettől függetlenül nyerni szeretne csapatával.

"Aligha kell mondani, milyen kerete van a Videoton FC-nek. Magyarországon az egyik, ha nem a legjobb játékosállomány az övék, ráadásul öt tétmeccsel érkeznek meg ebbe a bajnoki fordulóba. A tavalyi csapatukat egyben tudták tartani, és még erősítettek is, így egy összeszokott, rendkívül erős ellenfél vár ránk. Megpróbáljuk minél jobban feltérképezni az erősségeiket és a gyengéiket – bár az utóbbiakból magyar szinten nekik meglehetősen kevés van. A hazai pálya előnyét biztosan nem élvezhetjük, hiszen az a különös szituáció állt elő, hogy mi ebben a szezonban csak egy edzőmérkőzést játszottunk eddig a Pancho Arénában, míg ők már negyedszer lépnek pályára nálunk. Furcsa helyzet, de ezzel is meg kell küzdenünk. Hétről hétre azért dolgozunk, hogy minél erősebbek legyünk, a játékosok becsülettel teszik a dolgukat, semmilyen panaszom nem lehet rájuk. Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de ez semmit nem jelent, hiszen ahol a Puskás Akadémia pályára lép, ott nyerni akar, így lesz ez vasárnap is"- mondta az esti Puskás - Vidi bajnoki előtt a felcsútiak vezetőedzője, Pintér Attila.

 

Szerző: Vidi.hu

Fotó: vidi.hu

További hírek