VISSZANÉZŐ

Ötödször játszunk a Szuperkupáért

A legutóbbi két döntőt, a Debrecen, illetve a Kecskemét ellenit megnyertük.

A Videoton FC történetében eddig négy alkalommal játszhatott Szuperkupa-döntőt. A négy összecsapásból hármat a Debrecen ellen vívtunk, tehát most vasárnap az ötödik finálénk, de csak a harmadik ellenfelünk következik. A Szuperkupáért egyébként 1992 óta meccsel az aktuális bajnok és a kupagyőztes (ha a kettő ugyanaz, a bajnoki második az ellenfél), 1996-2001 között, 6 szezonon keresztül szünetelt a sorozat. A legeredményesebb csapat az eddig egyaránt négyszer diadalmaskodó Ferencváros és a DVSC.

2006 - DVSC-TEVA

A klub történetének első és máig egyetlen Magyar Kupa győzelme után a bajnok Debrecen ellen játszottuk az akkor még oda-visszavágós Szuperkupa-döntőt. 2006. július 17-én Székesfehérváron, július 20-án Debrecenben került sor a meccsekre. Az elsőn Igor Bogdanovics 4. percben szerzett góljával 1-0-ra győzött a Loki, a mérkőzés krónikájához tartozik, hogy csapatunk a 26. perctől emberhátrányban játszott. A visszavágót 2-1-re nyerték meg a hajdúságiak, Koller öngólja mellett Dzsudzsák talált be a piros-fehérektől, Horváth Gábor részünkről. 3-1-es összesítéssel tehát a DVSC nyerte a kupát.

2010 - DVSC-TEVA

A 2009-2010-es szezon bajnoka és kupagyőztese is a Debrecen lett, mi ezüstérmesként zártuk a bajnokságot, így megint játszhattunk a Szuperkupáért. 2010. július 7-én a Loki 1-0-ra győzött hazai pályán Szakály góljával, második nekifutásra sem sikerült tehát begyűjteni a serleget.

2011 - VIDEOTON FC

A Vidi első bajnoki címe után a kupagyőztes Kecskeméttel találkoztunk a Szuperkupa-döntőben. 2011. július 8-án 1-0-ra vertük a lilákat saját pályájukon, gólunkat André Alves szerezte. Első alkalommal került Székesfehérvárra a Szuperkupa!

2012 - VIDEOTON FC

2010-hez hasonlóan, a Debrecen nyerte a bajnokságot és a kupát is, mi másodikak lettünk az OTP Bank Ligában. A Szuperkupa-döntőt Székesfehérváron rendezték, és az 1-1-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel 5-3-ra győztünk a Loki ellen. A meccsen Kovács talált be, a büntetőbárbajban pedig Nikolics, Gyurcsó, Mitrovics, Brachi és Caneira. 

2015 - ?

Július 5-én a Sóstói Stadionban a Ferencváros ellen vívjuk ötödik Szuperkupa-döntőnket. Hogy folytatjuk-e a jó sorozatot, vagyis zsinórban a harmadik döntőket is megnyerjük-e, vasárnap 20.15-től kiderül!

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek