TUDÓSÍTÁS

A Fradi nyerte a Szuperkupát

A zöld-fehérek kétgólos előnybe kerültek az első félóra végére, amit a vége előtt nem sokkal még növelni tudtak. Csapatunk több mint egy félidőn keresztül emberelőnyben játszott, de nem sikerült gólt szereznünk.

Az esti időpont ellenére is nagy melegben, 27 Celsius-fokban kezdődött a Szuperkupa-döntő a székesfehérvári Sóstói Stadionban. A bajnok Vidi és a kupagyőztes Fradi összecsapására közel 4000-en voltak kíváncsiak élőben. A szombati edzésen Rémi Maréval izomhúzódást szenvedett, így ő nem volt a keret tagja.

Az első helyzetek előttünk adódtak, egy szögletet követően Feczesin lőtt mellé 10 méterről a 2. percben, kicsivel később Fejes beadását ütötte fölé Dibusz. A 4. percben Simon próbálkozott egy lövéssel, de jócskán fölé szállt a labda. A 10. percben Pátkai lövését hárította Dibusz. A 20. percben a Ferencváros az első lehetőségét kihasználta, Busai ment el Vinícius mellett, jobbról középre adott, a labda Danilovicson felperdült, az érkező Lamah pedig közelről a hálóba lőtt. (0-1.)

6 perccel később növelték előnyüket a fővárosiak: ​Böde lövése után Vargához pattant a labda a tizenhatosunkon belül, ő pedig 11 méterről a kapu bal oldalába bombázott. (0-2.)

Az első félóra végén Juhász fejelte fölé Gyurcsó szögletét. Feczesint a 36. percben sérülés miatt le kellett cserélni, korábban Nalepa rúgott bele támadónkba. A Fradi védője az előző áldozata helyére beálló Ivanovszkit is letarolta, így a 36. percben már mehetett is zuhanyozni. A félidő vége előtt Fejes és Juhász fejesét jegyezhettük fel részünkről, egyikből sem lett gól. A játékrész hosszabbításában először Ramirez talált a kapunkba éles szögből, amit les miatt érvénytelenített a játékvezető, majd Pátkai nagy helyzete után védett Dibusz.

A második félidő elején Pátkai ugratta ki Ivanovszkit, aki ballal a bal alsó mellé lőtt. Hatalmas helyzet volt. Két perc múlva Vinícius lőtt 30 méterről fölé. A 57. percben Lamah tört be a tizenhatoson belülre, végül hosszan tolta meg a labdát, amit Danilovics felszedett. A 60. percben egy lecsorgó labdát Oliveira lőtt fölé 15 méterről, pár pillanattal később Kovács lövése kerülte el a kaput. A 67. percben Busai passza után Lamah lőtt, Danilovics nagyot védett, a kipattanó Simonról majdnem a kapunkba pattant. 10 perccel később Oliveira remek csellel ment el a szélen, laposan középre adott, Ivanovszki nagy helyzetben lőtt, belevetődött egy védő. A 80. percben Trebotic ballal, 27 méterről kevéssel lőtt a bal alsó mellé. Kicsit később Oliveira találta el a kapufát 21 méterről. A vége előtt nem sokkal Pátkai és Koltai lövése sem talált utat a hálóba, a Fradi viszont növelte előnyét: Somalia indult meg saját térfeléről, majd 15 méterről ballal a bal alsóba lőtt. (0-3.)

A két perces hosszabbításban nem változott az eredmény, a Ferencváros nyerte a Szuperkupát. Legközelebb szerdán lépünk pályára, a Bajnokok Ligája-selejtező előtti utolsó felkészülési meccsünkön a Dunaújvárost fogadjuk Sóstón.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek