NŐI NB II

"Optimistán várom a bajnoki rajtot"

Szombaton megkezdi bajnoki szereplését az NB II Nyugati csoportjában felnőtt női csapatunk. A Sopron elleni rajt előtt Andorka Péter vezetőedzővel beszélgettünk.

Utolsó edzéseinket tartjuk a bajnoki rajt előtt, hogy összegeznéd a július közepe óta tartó felkészülési időszakot?

Hat hete kezdtük meg a felkészülést, ami alatt figyelembe kellett vennünk, hogy a játékosaink nagy része a labdarúgás mellett dolgozik vagy tanul. Edzéseinket az U19-es csapattal közösen tartottuk, így a létszámmal nem voltak problémáink. Ahogy néhány hete is elmondtam, kiemelt célunk a fiatalok beépítése a csapatba, ez teljes mértékben meg fog valósulni. A felkészülési időszak alatt is változott a keretünk, de optimista vagyok, és ha azt a játékot tudjuk játszani, mint az elmúlt mérkőzéseinken a szezonban, akkor szép idény állhat előttünk a bajnokságban. Konkrét helyezésbeli célt nem fogalmaztunk meg, de azt várom, hogy erős középcsapat legyünk.

A Simple Női Kupa már korábban elkezdődött, a paksi siker után Dunaújvárosban alulmaradt csapatunk. Mennyire segítette a felkészülést ez a két tétmeccs?

Az elmúlt hetekben három olyan ellenfelünk volt (a két kupameccs mellett az Ajka ellen játszottunk edzőmérkőzést-a szerk.), akikkel a bajnokságban is megmérkőzünk majd, így képet kaphattunk arról, hogy milyen játékerővel rendelkeznek a riválisaink. Hozzájuk képest a mi csapatunk fiatal, ami hosszútávon kifizetődhet. A kupában Pakson magabiztos játékkal nyertünk 1-0-ra, majd Dunaújvárosban nagyon sok fiatallal léptünk pályára, ennek ellenére a 3-0-s vereség nem tükrözte a játék képét, nem volt ekkora különbség a csapatok között, de ebből a meccsből is tanulnunk kell.

Szombaton 14 órától a Sopron ellen, idegenben kezdődik a bajnokság számunkra. Milyen mérkőzésre számítasz?

Biztos vagyok benne, hogy motiváltan lépünk majd pályára Sopronban, szerencsére a teljes keret rendelkezésemre fog állni. Optimistán várom a szombati bajnoki rajtot.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek