SZURKOLÓI

Most szombaton is várja ifjú szurkolóinkat a Gyereksarok!

Ismét sokszínű programokkal várjuk a legkisebb Vidi szurkolókat és a családokat a Mol Tribün „D” szektoránál található gyereksarokban, amely már 12 órától megnyitja kapuit!

Szombaton is kérhetnek a gyerekek ingyenes piros-kék arcfestést - természetesen csak abban az esetben, ha a szülők is áldásukat adják erre, valamint lehetőségük lesz a meccs előtt vidis zászlókat is készíteniük, mellyel aztán szurkolhatnak a meccsen. A kreatív sarokban színezhetnek, rajzolhatnak és hajtogathatnak is az érdeklődők.

Ha gyereksarok, akkor nem hiányozhat Stopli, a klub ifjúsági kabalája sem, aki a mérkőzés kezdetéig a fedett lelátón várja a gyerekeket és vidis órarendet fog osztani. Stoplival 12 órától a gyereksaroknál és a  MOL tribünön, majd a mérkőzés második játékrészében a nem fedett lelátón találkozhatnak.

Ezúttal is készíthetnek közös fotókat ifjúsági kabalánkkal, amit azért sem érdemes kihagyni, mert a vidi.hu-ról le is tölthetik majd az elkészült képeket, mint ahogy a korábbi bajnoki mérkőzésről készült közös fotókat is.

Hozza el családját most szombaton is a Sóstói Stadionba, a 14 órakor kezdődő Puskás Akadémia FC elleni bajnokira is, és szurkoljon élőben a tabellavezető Vidinek! 

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek