VIDEOTON FC - SZOMBATHELYI HALADÁS 2-0 (2-0)

Magabiztos győzelemmel kezdtük a bajnokságot

Kleinheisler élete első NB I-es mérkőzésén megszerezte első NB I-es gólját. Rajta kívül Nikolics is eredményes volt.

37 fokos kánikulában kezdődött vasárnap délután a szezonnyitó bajnokink. A nagy hőség ellenére több mint 4000 szurkoló látogatott ki a mérkőzésre, és bizony, aki a Vidi - Haladást választotta vasárnap délutáni programjának, az nem döntött rosszul.

Tóth Balázs és Vítor Gomes sérülés miatt nem lehetett ott a keretben, így Sándor György mellé Marco Caneira lépett előre szűrni, a védelem közepén pedig a Vinícius-Juhász páros játszott.
A fehér mezes vendégek már a harmadik percben megszerezhették volna a vezetést, de a Vidiben az első tétmérkőzésén szereplő spanyol Calatayud óriási bravúrral mutatkozott be a magyar élvonalban. Hat perccel később Schimmer végzett el egy szabadrúgást 30 méterről, a labda a jobb kapufán csattant. A szezon első Vidi-helyzetét a Szaúd-Arábiából hazatérő Sándor György alakította ki, lövését azonban szépen védte Rózsa. Jól kezdődött tehát a mérkőzés, az iramra semmi panasz nem lehetett. A félidő felénél a spori ivószünetet rendelt el, közvetlenül ezután pedig megvillant az élete első NB I-es mérkőzését játszó Kleinheisler: a jobb szélről cselezett középre, majd 15 méterről, jobb külsővel nagyon okos gólt lőtt (1-0).

A 35. percben a már sárga lapos Nagy vágta fel Kleinheislert, Andó-Szabó azonban ezúttal megkegyelmezett a szombathelyi játékosnak. Sokan már a szünetet várták, amikor a "Scholes" becenévre hallgató Kleinheisler szerzett labdát, amit egyből továbbpasszolt Álvareznek, ő pedig nagyszerűen indította Nikolicsot, csatárunk pedig nagyon higgadtan értékesítette a ziccert (2-0).

Kétgólos előnnyel vonulhattunk az öltözőbe, a pályán azonban a szünetben is ünnepi volt a hangulat, hiszen három korosztályos csapatunk is aranyérmes lett az előző szezonban. A Vidi U13 a megyei bajnokságot, az U17-es és U19-es együttesünk pedig az NB II-es pontvadászatot nyerte meg. Utóbbi ráadásul kiharcolta az osztályozón az élvonalbeli indulás jogát. Az érmeket és kupákat Kovács Feri bácsi, Németh Jani bácsi és Disztl László adták át.

A szünetben Artner Tamás két helyen is változtatott csapatán, a játék képe azonban semmit nem változott. Sőt, a 49. percben Nikolics lábában volt a második gólja, lövését azonban szépen védte Rózsa. A második játékrészben főleg pontrúgások után alakultak ki helyzetek. A 68. percben a csereként pályára lépő Gyurcsó növelhette volna az előnyünket miután Halmosi szögletét nagyszerűen ütötte ki Calatayud, ebből pedig indulni tudott Vinícius, aki parádésan ugratta ki Gyurcsót, fiatal játékosunk azonban Rózsába lőtte a labdát.

Öt perccel később Szolnoki lőtt kapura két szép csel utána, a labda csak centikkel ment el a szombathelyi kapu mellett. A túloldalon Ugrai lőtt Calatayud kapujába, a partjelző azonban lest jelzett - a vendégek természetesen reklamáltak, de Andó-Szabó Sándor jelezte, hogy szabadrúgással jöhet a Vidi kifelé. Az utolsó percekben már nem változott az eredmény, a mérkőzés krónikájában azonban még egy szombathelyi piros lapot meg kell említenünk, hiszen Ugrai a 90. percben sípszó után rúgta el a labdát, és mivel korábban már kapott egy sárgát, a játékvezető felmutatta neki a pirosat is.

Csapatunk jó játékkal, két szép góllal, és győzelemmel kezdte a 2013-14-es szezont. Jövő héten a Ferencváros vendégeként lépünk pályára a Puskás Stadionban.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek