INTERJÚ

Loic Nego: "Nagyszerű győzelmet arattunk, de minden Újpesten dől majd el"

Az MTK ellen duplázó védőnk szerint az egész csapat remekül játszott az idei utolsó hazai bajnokin.

"Sikerült mindent úgy megvalósítanunk, ahogy elterveztük. A vezetőedző utasításait minden játékos maximálisan betartotta. Szép gólokat szereztünk, és megérdemelten nyertünk ilyen arányban is. Magyarországon még soha nem szereztem két gólt bajnoki meccsen, úgyhogy nagyon boldog vagyok. De a foci nem egyéni sport, csak úgy sikerülhetett kétszer a kapuba találnom, hogy remek labdákat kaptam a társaktól. A mai egy nagyszerű győzelem volt, fontos nekünk, játékosoknak, a klubnak, a szurkolóknak, de nem szabad elfelejteni, hogy ez csak akkor ér valamit, ha az utolsó fordulóban is jó eredményt érünk el. Egyszerű a feladat, nyernünk kell Újpesten, és akkor biztos, hogy miénk az ezüstérem. Erre fogunk koncentrálni minden erőnkkel, és remélem, sokan elkísérnek majd bennünket erre a nagyon fontos találkozóra" - értékelt a lefújás után Loic Nego.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: Peka Roland / vidi.hu

További hírek