INTERJÚ

Kleinheisler: "Az ősz vége nem sikerült jól, de tavasszal javítunk"

Középpályásunk arról is beszélt, mi volt számára a szezon első felének legemlékezetesebb pillanata.

"Nagyon jól kezdte a csapat a bajnokságot, jöttek sorban az eredmények, a vége viszont sajnos nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. De tavasszal 13 forduló előttünk van még, a hátrányunk pedig csak 4 pont a Debrecen mögött. Minél előbb szeretnénk ezt ledolgozni és a végén az élen végezni. A saját magam szempontjából azt kell mindenképp kiemelnem, hogy úgy érzem, sokat fejlődtem az elmúlt félévben. Fantasztikusan érzem magam a csapatban, kitűnő társaim vannak és az edzői stáb is folyamatosan biztat, támogat, sokat köszönhetek nekik. Az ősz legkiemelkedőbb pillanata természetesen a nyitómeccs volt számomra, amin az én gólommal szereztünk vezetést. Azt a pillanatot soha nem fogom elfelejteni, csodálatos érzés volt a kapuba találni annyi ember előtt. A szünetet a családdal töltöm, és elsősorban a pihenésről fog szólni" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Kleinheisler László.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu