BEMUTATKOZÓK

Ketten debütáltak a Pápa ellen

Szekeres Adrián és Haraszti Zsolt egyaránt első bajnokiját játszotta a Vidiben vasárnap este.

értékelte bemutatkozását és tekintett előre Szekeres Adrián.

"Ez volt az első hivatalos mérkőzésem a Vidiben, nem játszottam még a Sóstói Stadionban, úgyhogy kicsit izgultam az elején. Ez érződött a játékomon, de később sikerült felvennem a ritmust. Nagyon örültem, hogy kezdőként számolt velem a Mester, hiszen négy hete nem léptem pályára. Sajnos az eredmény nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, sok helyzetet kihagytunk vasárnap este. Természetesen a mai napon még foglalkozunk a Pápa elleni bajnokival, de belül már mindenki készül a csütörtöki Európa Liga-selejtezőre. Szeretnénk olyan eredményt elérni a Gent ellen hazai pályán, ami biztató lehet a második mérkőzés előtt" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Haraszti Zsolt.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu