HUSZTI ANDRÁS

"Készen fogunk állni a pénteki mérkőzésre!"

Huszti Andrással visszatekintettünk a Nyíregyháza elleni bedobásból adott "gólpasszára", majd az MTK elleni hazai mérkőzésről is elmondta a várakozásait. 

Tekintsünk vissza a Nyíregyháza elleni, őrült végjátékot hozó stadionavatóra. Ahogy beálltál, lábbal labdához sem értél, máris gyakorlatilag gólpasszt dobtál. Mit szóltak a játékostársak, volt zrika az öltözőben?

Volt ebből a meccs után egy kis poénkodás, de még nagyobb volt a pályán a boldogság, hiszen ebből tudtunk egalizálni, és ez volt a legfontosabb. Sajnos, hivatalosan nem számít gólpassznak, mert végül öngól lett belőle (A 61. percben Huszti nagy bedobását Kovács Milán a saját kapujába csúsztatta, ezzel lett 2-2 az állás a nyíregyházi mérkőzésen - a szerk.), de a lényeg, hogy ki tudtunk egyenlíteni.

Remek cserének bizonyultál, a harmadik gólunkban is fontos szerepet vállaltál.

Szerencsére jól sikerült beszállnom a meccsbe, úgy érzem, hozzá tudtam tenni a csapat teljesítményéhez. Csak azt sajnálom, hogy nem sikerült megtartanunk az előnyünket a végjátékban, de a csapat karakterét mutatja, hogy idegenben, 2-0-s hátrányból is fordítani tudtunk.

Milyen állapotban vagytok, mit vársz az MTK Budapest elleni összecsapástól?

Mióta heti egy meccsünk van, több időnk van rákészülni a mérkőzésekre, frissültünk is az elmúlt időszakban. Remélhetőleg ez meglátszik majd a pénteki játékunkon. Tiszteljük az MTK-t, nagyon jól kezdték a bajnokságot, de mindenképpen itthon szeretnénk tartani a három pontot.

A kék-fehérek augusztus 18-án játszottak utoljára bajnokit. Ez a hosszú kihagyás előny vagy hátrány lehet a számukra?

Ez játékostól és csapattól is függ, mindenkire másképp hat egy ilyen hosszabb, tétmeccs nélküli időszak. Vannak, akik a hosszú pihenőt szeretik, vannak, akik ha minél jobban meccsritmusban vannak. Meglátjuk, hogy az MTK-ból mit hoz ez ki. Mi készen fogunk állni a pénteki mérkőzésre!

Huszti András

#21

Huszti András

Védő

2024-2025 szezon

16 Meccs

0 Gól

1201 Játszott perc

Szerző: Csik Tamás

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek