INTERJÚ

Juhász: "A pozitívumokat meg kell tartani, a hibákat ki kell javítani"

Válogatott védőnk az első edzőmeccsről, a csapatszellemről, a feladatokról, tavaszi vágyairól, Dárdai Pálról és új frizurájáról is beszélt.

A Samsung Suwon elleni gólodnál a hasadhoz kaptál és be is fejeződött számodra a meccs. Mi történt és hogy vagy most?

Ahogy megnyúltam a fejelésnél, szúró fájdalmat éreztem a hasizmomban, így cserét kértem, hogy ne kockáztassunk. Ma alaposabban is megvizsgálnak, de reményeim szerint semmi komolyról nincs szó..

A Suwon vezetőedzője azt mondta a meccs után, az apró és nagyon gyors játékosai meg tudták lepni a Vidit az első félidőben. Te hogy láttad? 

Ez így igaz. Tegyük hozzá, a legbosszantóbb az az egészben, hogy egyéni hibákból kaptunk abszolút elkerülhető gólokat. Az pedig jól mutatta, hogy egy erős együttes ellen játszottunk, hogy kíméletlenül kihasználták ezeket a lehetőségeket. A felkészülés végéig még van időnk, nyilván ennek is köszönhető, hogy elég felforgatott csapattal játszottunk. A két félidő között volt különbség, a másodikban jó pár nagy helyzetet kialakítottunk, ám csak egyet tudtunk kihasználni. Az első félidei problémák nem jellemzőek, meg kell vizsgálnunk, hogy miért voltak. Hibáztunk, de ez benne van a fociban. Ezért is jók az ilyen meccsek, kiderül, hogy van még bőven tennivalónk. A pozitívumokat is ki kell emelni, de a hibák okait is fel kell tárni, csak úgy lehet sikeres tavaszunk.

A következő ellenfél a Lokomotiv Moszkva, egyszerűbb dolgotok biztosan nem lesz az oroszok ellen.

Már az előző edzőtáborban is azon dolgoztunk, hogy az őszi hibáinkat kijavítsuk, biztos vagyok benne, hogy a következő napokban a vasárnapi problémákra is megtaláljuk az orvosságot. Az edzőnk maximalista, aki a szezon első fele után sem engedte, hogy elteljünk magunktól, hát még a vasárnapi meccs után. Szóval, jönnek sorban a lehetőségek, amikor bizonyíthatjuk, hogy a Suwon elleni első félidő egy kihagyás volt csak, amin túlléptünk. Örülök egyébként, hogy erős ellenefelekkel találkozunk, sokkal több értelme van ilyen meccseket játszani, mint egy gyengébb csapatot megverni, aztán élesben rájönni, hogy nem minden úgy van, ahogy elképzeltük.

Tavaly nagyjából ilyenkor, néhány kilométerrel távolabb, de ugyanígy a második téli edzőtábor alatt beszélgettünk. Akkor finoman szólva már eléggé megviselt voltál mentálisan. Most úgy tűnik, sokkal jobb a helyzet. 

Tavaly a két, a mostaninál egyébként alapból hosszabb edzőtábor között összesen 2 napunk volt otthon, így majdnem egyben ment le 35-36 nap. Idén az időtartam is emberibb és a csapatszellem is egészen más, ami nagyban megkönnyíti az ilyen maratonokat. Nyugodtan mondhatom, pályán és pályán kívül is igazi társasággá értünk. A legjobb példám pillanatnyilag az erre, hogy itt az edzőtáborban, amikor egész nap együtt vagyunk, még esténként is összegyűlünk valakiknek a szobájában hatan-nyolcan és közösen ütjük el az időt. Azt szeretném, az a vágyam, hogy ez a közösség tavasszal a bajnokikon bizonyítsa ugyanezt az összetartást.

Múlt héten a magyar válogatott szövetségi kapitányát, Dárdai Pált kinevezték a Hertha BSC megbízott vezetőedzőjének is, és rögtön az első bajnokiján győzött csapatával (amivel el is mozdultak a kieső helyről a berliniek). Válogatott ügyekben köztudottan kikéri a véleményedet, beszéltél vele a napokban?

Csak egy üzenetet váltottunk, gratuláltam a kinevezéséhez, hiszen nagyon nagy dolog, hogy egy Bundesliga-csapat vezetőedzője lett. Nem csak az ő, hanem a magyar foci sikere is ez. Az első meccsén bizonyította újra, hogy amit a válogatottnál elértünk vele, az nem a véletlen műve. Pali egy olyan edző és olyan ember, aki a szemléletét nem csak, hogy át tudja adni a játékosainak, de mindezt gyorsan képes megtenni, a játékosok pedig azonosulni tudnak vele. Kívánom neki, hogy legyen sikeres a Herthával, és persze azt, hogy ettől függetlenül maradjon a válogatott élén.

Egy utolsó, a focihoz egyáltalán nem kapcsolódó kérdésre válaszolj még légy szíves: hova lett a hajad?

Egyszer volt, hogy az egészet levágtam, de valóban nem jellemző, hogy ennyire rövid. Úgy éreztem, mint idősebb játékos a sok fiatal között, meg kell újulnom és így is történt. Új év, picit új külső, ami ugyan csak áttételesen, de elsősorban a rendkívül stílusos csapattársaimnak köszönhető.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek