Szombaton már 20. alkalommal rendezték meg a figyelemfelhívó sétát Székesfehérváron, amelyen leány játékosaink vettek részt.
Október hosszú évek óta a mellrák elleni küzdelem hónapja, ennek során a különböző szervezetek változatos módokon igyekeznek felhívni a figyelmet a megelőző vizsgálatok fontosságára, valamint a betegség kezelési módszereire. A rózsaszín szalagot először 1991-ben használták a mellrák túlélői, azóta a világ minden táján ez a szimbóluma a mellrák elleni küzdelemnek, mely honlapunk fejlécében is megjelenik.
Klubunk természetesen - az elmúlt évekhez hasonlóan - idén is csatlakozott a figyelemfelhívó kampányhoz. Október 3-án délelőtt Székesfehérváron immáron 20. alkalommal tartották meg a figyelemfelhívó sétát, amelyen klubunk leány játékosai is részt vettek.

Az októberi hazai mérkőzéseinken rózsaszín kivilágítást kap a Sóstói Stadion, illetve játékosaink rózsaszín pólóban vonulnak be a pályára, stábtagjaink pedig rózsaszín szalagot viselnek.

A mellrák elleni küzdelem hónapjának részeként október 24-én, az FC Ajka elleni bajnokin a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Mammográfiás Laborjában és a szervesen hozzá kapcsolódó Mammográfiai Szűrő Állomáson dolgozó szakasszisztensek érkeznek majd a Sóstói Stadionba. Itt szurkolóink a mell-önvizsgálat helyes technikai elsajátításával kapcsolatban, mammográfiás vizsgálatra időpont-egyeztetéssel, valamint az emlővizsgálatokról és betegségekről való tájékoztatásért kereshetik fel őket a gyereksarok mellett.

Szerző: Óházy Bálint
Fotó: vidi.hu








