Klubunk az őszi idény összes hazai mérkőzésén látássérülteket fogad a Sóstói Stadionban, akik testközelből élhetik át a meccs előtti bemelegítést.
A Fehér Bot Nemzetközi Világnapja október 15. A nemzetközi nap célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengénlátók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját.
A Videoton FC Fehérvár esélyegyenlőségi törekvéseinek keretében a 2026/2027-es szezon őszi idényének összes hazai mérkőzésén a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesületével (LÁRKE) együttműködésben látássérült vendégeket látunk vendégül a Sóstói Stadionban. A kísérőjükkel együtt érkező látogatók a bemelegítés alatt a kispadok mellett, a pályaszinten tartózkodhatnak, ahol munkatársunk folyamatos narrációja segítségével követhetik a pályán zajló eseményeket, valamint pacsizhatnak Stoplival és játékosainkkal is.
A 2003-ban alapított LÁRKE a látássérült emberek társadalmi befogadásáért, egyenlő esélyeinek megteremtéséért érdekvédelmi, közösségfejlesztő, szemléletformáló munkát végez, egymást kölcsönösen segítő, aktív közösség összefogásával a közép-dunántúli régióban (Fejér, Veszprém, Komárom-Esztergom megye). Az Egyesület célja, hogy ellássa tagjai egyéni és kollektív érdekvédelmét, ezen belül módot nyújtson tagjainak érdekeik kifejezésére, lehetőséget teremtsen azok érvényesítésére és ellássa érdekképviseletüket. Következetesen törekszik a tevékenységi körébe tartozó feladatoknak a tagok érdekével összhangban való végrehajtására.
Szerző: Óházy Bálint
Fotó: vidi.hu








