Hazai pályán: Petry Zsolt a vidis és a honvédos éveiről

Petry Zsolt 1987 és 1990 között 72 bajnoki mérkőzésen védte a Vidi kapuját, majd tőlünk a fővárosba, a Budapest Honvéd együttesébe igazolt, ahol dr. Mezey György vezetőedző irányításával az 1990/1991-es szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett. A 90-es években Belgiumban, Törökországban, Hollandiában és Németországban is légióskodott.

2004-től kapusedzőként dolgozik Németországban. Előbb a Paderborn csapatánál töltött el öt évet, közben 2008-ban a magyar válogatott kapusedzőjének is kinevezték Erwin Koeman idejében, ezt követően, tavaly nyárig a Hoffenheim kapusait edzette, 2015-ben pedig Dárdai Pál hívására a Herthához igazolt, ahol jelenleg is kapusedzőként dolgozik.

Az 1991-ben a világválogatottban is szereplő egykori Vidi-kapussal a hétvégi Budapest Honvéd - Videoton FC mérkőzés apropójából beszélgettünk.

- A Vidiben szinte azonnal, a Honvédban pedig rögtön Disztl Pétert váltotta a kapuban. Mennyire volt nehéz átvenni a helyét Székesfehérváron és Kispesten?

Székesfehérvárra Kovács Feri bácsi először valóban második számú kapusnak igazolt engem. Az első néhány fordulóban Koszta Jani védett, utána viszont három évig - kisebb megszakításokkal - én őriztem a Vidi kapuját. Senkinek nem kell bemutatni Disztl Pétert, és az sem volt kérdés, miért ő volt a Vidi kapusa, amíg Fehérváron futballozott. Viszont soha nem szabad abba a hibába esni, hogyha valaki helyére odakerülsz egy csapatba, akkor meg akard próbálni lemásolni, vagy utánozni őt. Főleg a kapusokra igaz az, hogy mindenkinek más az egyénisége, más a stílusa. Talán azért is fogadtak el olyan hamar, mert nem Petit akartam utánozni, hanem mindig magamat adtam. Pályafutásom során többször kerültem ilyen szituációba, és sosem az volt a célom, hogy az elődömet elfeledtessem, hanem a saját stílusommal igyekeztem megszerettetni magam a szurkolókkal.

- Ha már szóba kerültek a szurkolók, hogy emlékszik vissza ennyi év távlatából, milyen fogadtatásban részesült Székesfehérváron, amikor először lépett pályára a Sóstói Stadionban a Honvéd kapusaként?

Úgy emlékszem, hogy pozitívan fogadtak, hiszen a 80-as évek végi Videoton tulajdonképpen - egy-két valóban rutinos játékos kivételével - egy csikócsapat volt. A fehérvári szurkolókat remek futballal tudtuk kiszolgálni, úgy gondolom, remekül szórakoztak az emberek a Sóstói Stadionban. Ennek köszönhetően minden játékost a szívükbe zártak a drukkerek, gondoljunk csak Petresre, Jovánra, Csucsánszkyra, Máriásira. Nem azért váltottam csapatot, mert bármi bajom lett volna a Vidivel, vagy a közeggel, csupán elérkezettnek láttam az időt, hogy egy szinttel előrébb lépjek. A bajnoki címért szerettem volna küzdeni, és szerencsére ez Kispesten egyből össze is jött. Az igazság az, hogy sajnos Kaszás Gábor (a Vidi vezetőedzője 1988-1990 között - a szerk.) halála után a Vidi egy kicsit széthullott, akkoriban nem láttam arra esélyt, hogy Székesfehérváron a bajnoki címért harcolhassunk. Abban az időben egyébként elég sok játékos elment Székesfehérvárról, de nem tapasztaltam semmi olyat, hogy emiatt rossz érzéssel gondoltak volna vissza ránk a drukkerek.

- Az egykori vidis csapattársai közül kit tart a legjobb játékosnak?

Csucsánszky Zoltánt.

- És amikor a Honvédban futballozott, akkor ön szerint ki volt a legjobb futballista?

Ez egy kicsit nehezebb kérdés, mert abban a Honvédban nagyon sok kiváló játékos szerepelt, a teljesség igénye nélkül ott volt Cseh András, Csábi József, Bognár Zoltán, Fodor Imre, Gregor József, Pisont István, Vincze Pilu. Talán Gregort emelném ki a bajnokcsapatból, nagyon sok gólt lőtt, gólkirály is lett, emellett pedig az előkészítésben is jeleskedett.

- A Honvéddal bajnok lett, a Vidivel majdnem. Melyik volt a jobb csapat, és miért?

Amikor a Vidibe kerültem, akkor az UEFA-kupa-döntős csapatból még néhányan Székesfehérváron játszottak, de aztán következett egy nagy fiatalítási hullám Kaszás Gáborral. Az a Vidi tele volt nagyon tehetséges, ambiciózus játékossal. 1989-ben egyébként bajnokok lettünk volna, ha a korábbi 2 pontos, vagy a mai 3 pontos rendszer szerint zajlik a bajnokság. Viszont ebben a szezonban, ha egy találkozó döntetlennel zárult, 11-es rúgásokkal dőlt el, melyik csapat szerzi meg mind a három bajnoki pontot, és mivel a büntetőpárbajok alkalmával többnyire alulmaradtunk, így hiába mi nyertük meg a legtöbb meccset a szezonban, és hiába mi rúgtuk a legtöbb gólt, még a dobogóra sem sikerült felkerülnünk. A Honvéd a fiatal Vidivel ellentétben 1990-ben olyan csapat volt, melynek keretét már érett, nagyon jó játékosok alkották. Mezey György a rendelkezésére álló keretből egy szenzációs csapatot formált. Mind a két csapatra nagy szeretettel emlékszem vissza.

- Nehéz összehasonlítani az akkori focit a maival, de mégis, mit gondol, az a fiatal, sikerre éhes Vidi, melynek Kaszás Gábor volt az edzője, hol végezne a mai magyar élvonalban?

Véleményem szerint igen előkelő helyen, hiszen rendkívül energikus focit játszottunk, nem a labdatartáson volt a hangsúly, hanem az agresszív, veszélyes támadásokon. Fizikailag is a gyors játékra volt kihegyezve a taktikánk, és olyan labdarúgók alkották akkor a Vidit, akiknek abszolút feküdt ez a stílus. Egyszóval, ha azt a 80-as évek végi Vidit a mai magyar bajnokságba helyeznénk el, semmiképp nem vallanánk szégyent.