PETŐ TAMÁS

"Hazai pályán nem lehet más célunk, mint a három pont"

Csapatunk szezonbeli első hazai bajnoki mérkőzése szombaton 16:00-kor kezdődik a DVTK ellen a Sóstói Stadionban.

“Szombaton egy nagyon agresszív, jó fizikai állapotban lévő csapat lesz az ellenfelünk. Feltérképeztük őket, láttuk, hogy szeretnek hátulról építkezni, védekezésben nagyon agresszívak, vannak magas, jól fejelő játékosaik, így a pontrúgásokra nagyon figyelnünk kell. Hazai pályán nem lehet más célunk, mint a három pontot itthon tartani, szeretnénk megörvendeztetni a szurkolóinkat egy győzelemmel. A Sumqayit elleni mérkőzést követő két napban próbáltunk frissíteni a csapaton, a háttérben kiváló szakemberek dolgoznak azon, hogy olyan szintre hozzák a játékosokat, hogy ne látszódjon a sorozatterhelés okozta fáradtság a pályán. A szerdai meccshez képest sajnos hárommal kevesebb játékos áll rendelkezésünkre, Huszti Andrásra eltiltás, Ominger Gergőre sérülés miatt nem számíthatok, Schön Szabolcs pedig eligazolt. Viszont itt vannak a fiataljaink, akik éhesek, tettrekészek, így bízom benne, hogy jó és eredményes játékot tudunk majd mutatni a pályán” - nyilatkozta honlapunknak a szombaton 16 órakor kezdődő bajnoki előtt vezetőedzőnk, Pető Tamás.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek