TUDÓSÍTÁS

Hátrányból felállva győztük le a Diósgyőrt a Nagyerdei Stadionban

Pátkai Máté a 86. percben nyerte meg a meccset, 2009 után először lőtt három gólt bármelyik fél a Videoton FC és a DVTK összecsapásain.

Csapatunk az OTP Bank Liga 11. fordulójában a DVTK vendége volt, de a találkozóra nem Miskolcon, hanem a debreceni Nagyerdei Stadionban került sor. A Vidi az élről várta a mérkőzést, míg a hazaiak a 9. helyen álltak a tabellán. A hosszabb ideje sérült Vinícius Paulo mellett ezúttal Kovács István játékára sem számíthatott Marko Nikolics vezetőedző.

Meglehetősen csendesen csordogált az összecsapás, amelynek első negyedórájában a DVTK próbálkozott többet és a 17. percben a vezetést is megszerezte: Ugrai Roland a szélről tört be egy gyorsan elvégzett szabadrúgást követően, majd 20 méterről lőtt, labdája a felső lécről a gólvonal mögé pattant (1-0).

A későbbiek folyamán sem változott sokat a mérkőzés képe, az első gólszerzési lehetőségünk egy szöglet után Pátkai előtt adódott a 29. percben. A félidő hajrájában aztán némileg élénkült a játék, de igazán komoly ziccerig nem jutottunk el, mert hol az utolsó passzba, hol a beadásba, cselbe csúszott hiba. Ennek következtében a félidőre 1-0-ás miskolci vezetéssel vonultak a csapatok.

A második játékrészre teljesen más mentalitással futott ki csapatunk. Már a 48. percben helyzetbe kerültünk, amikor a jobb oldalról Henty egy Tamás Márk által elszámított labdát adott be, Scsepovics azonnal lőtt, Antal ezt még ki tudta ütni, majd Nagy Tibor megelőzte a kipattanóra rárohanó Hadzicot.

Három perccel később Kovácsik várt túl sokat egy indítással, de a labdát megszerző Ioannidisz az üres kapu mellé emelt, ezt követően pedig beindult a henger. Az 55. percben Suljic adott be jobbról, Scsepovics közelről a felső lécre pörgetett. A kipattanóra Hadzic ekkor már gyorsabban ért oda a miskolciaknál és az üres kapuba passzolt (1-1).

Állandósult nyomásunk, de valamivel kevesebb mint 20 percig még nem sikerült betalálnunk: előbb Lipták blokkolt, egy másik támadásnál Henty elcsúszott, később a ziccerben kilépő Henty érintését követően Karan lökése nyomán lett Antalé a játékszer, végül ismét Henty beadását ejtette ki a kapus, ám erre nem sikerült odaérni.

A 72. percben aztán megszületett a várva várt vezető gól. Nego adott be újra jobbról, Henty pedig érkezett középen és értékesítette a ziccert (1-2).

Nem sokon múlt, hogy egy percen belül nem dupláztuk meg előnyünket, mivel Suljic futott el megintcsak jobb oldalt és középre tálalt Scsepovicshoz. Szerb csatárunk centikkel lemaradt a passzról. A 77. percben az ápolás után cserét kérő Henty helyett Géresi állt be, de egy minutummal később érkezett az egyenlítés. A "Küsüvel" egyszerre beálló Makrai gurított vissza 13 méterre az érkező Ioannidisznek, aki erősen, magasan lőtt Kovácsik kapujába (2-2).

A 81. percben már sokadszorra érkezett beadás jobbról, Scsepovics veszélyes labdája azonban elment Suljic mögött. Két perccel később Nono csavart mellé.

A mindent eldöntő gól a 86. percben született meg, amikor Géresi újra jobbról próbálkozhatott beadással. Scsepovicsot még nem találta meg a játékszer, de a tizenegyespont környékén érkezett Pátkai és estében a bal alsóba lőtt (2-3).

A hajrában a DVTK már nem tudott igazán nagy lehetőséget kialakítani. A hosszabbításban Szolnoki és Tamás Krisztián is lehetőséget kapott, több gól pedig nem esett, így csapatunk nagyon fontos három pontot szerzett és továbbra is élen áll a bajnokságban.

Szerző: Guber Péter

Fotó: vidi.hu

További hírek