INTERJÚ

Anel Hadzic: "Megvolt bennünk a gyilkos ösztön a kapu előtt"

Bosnyák középpályásunk szerint nagy dolgokra lehetünk képesek, ha úgy játszunk, mint ahogy a második félidőben tettük.

Nagy küzdelemben, hátrányból fordítva szerezte meg a győzelmet a Vidi a DVTK elleni idegenbeli meccsen, Debrecenben. A 3-2-es sikerünkkel végződő összecsapáson az első találatunkat bosnyák középpályásunk, Anel Hadzic szerezte, aki a találkozó után értékelte is a találkozót a vidi.hu-nak.

"Ezt a meccset sem kezdtük jól, kissé nehezen vettük fel a ritmust. A Diósgyőr rendkívül harciasan, keményen játszott. Az elején nem igazán tudtuk megvalósítani azt, amit elterveztünk, ráadásul gólt is kaptunk. A második 45 percben aztán megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek, szép támadásokat vezettünk, háromszor is betaláltunk, megérdemeltük a győzelmet. Az előző találkozón is hátrányba kerültünk az első félidőben és sokat tettünk azért, hogy fordítani tudjunk. Akkor nem volt szerencsénk, de ez most egy másik mérkőzés volt. Megvolt bennünk a gyilkos ösztön a kapu előtt és ha így tudjuk folytatni és a csapatszellem is ilyen kiváló marad, akkor nagy dolgokra lehetünk képesek. Ami a gólomat illeti, természetesen örülök neki, hogy ismét betaláltam, de nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, nem az számít, hogy ki talál be. A csapat sikere fontosabb" - nyilatkozta honlapunknak Anel Hadzic.

Szerző: Guber Péter

Fotó: vidi.hu

További hírek