TUDÓSÍTÁS

Gól nélküli döntetlen a Puskás Akadémia ellen

Csapatunk kontrollálta az összecsapást, több lehetőséget is kialakított, tizenegy szögletet végezhetett el, de nem sikerült betalálnunk.

Negyedik idei tétmérkőzését játszotta a Videoton FC szombaton az OTP Bank Ligában. Ellenfelünk a Puskás Akadémia FC volt, amellyel szemben tétmérkőzésen még sohasem maradtunk alul korábban. Pintér Attila gárdájában eltiltás miatt kölcsönjátékosunk, Ezekiel Henty ezúttal nem kaphatott szerepet.

Csapatunkban először kapott lehetőséget kezdőként Huszti Szabolcs (Boban Nikolov helyén), illetve az előző fordulóhoz képest még egy változtatás történt: Kovács István Pátkai Máté helyét vette át.

Danko Lazovics indította útjára a labdát és már az első másodpercekben magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Az első támadásból Lazovics adhatott be és Marko Scsepovics érkezett, de kevéssel a kapu fölé pörgetett. Szintén az első perc eseménye, hogy egy újabb veszélyes beadásra Hegedűsnek kellett kimozdulnia és elütnie a játékszert Marko elől.

Bár ezt követően is nálunk volt többet a labda, újabb lehetőség csak a 15. percben nyílt: Stefan lépett volna ki a bal oldalt, Poór nagyot mentett. Egy perccel később Hadzic csúsztatta meg Huszti szögletét, a labda Stefan elé pattant, aki 7 méterről nem találta el jól. A 20. minutumban Fiola szerzett labdát a felcsúti térfélen, szélre játszott Stefanhoz, aki beadott, de a berobbanó Fiola feje fölött kevéssel elszállt a játékszer.

Még mindig csak a 25. percben jártunk, amikor egy szöglet utáni kipattanót Nego 17 méterről lőtt, bombája fölé szállt. Három minutummal később Marko is észrevétette magát, a tizenhatos oldalától próbált beadni, a labda elakadt Poór kezében, de Szabó játékvezető továbbot intett.

A 35. percben Lazovics lövése zúgott el a kapu fölött, majd a Puskás Akadémia is kisebb lehetőséget alakított ki, amikor Knezevic beadását Hegedűs János bólintotta kapunk fölé. A 43. percben ennél is veszélyesebb helyzet alakulhatott volna ki, amikor egy felszabadítás éppen Radó elé pattant, de Stopira hátulról óriásit mentett a ziccerben kilépni készülő támadó elől. Ez volt az első játékrész utolsó, említésre méltó momentuma.

A szünetben Radó helyére Diallo állt be. Az 56. percben rémisztő jelenetek játszódtak le a pályán. Anel Hadzic egy szerelési kísérlet után beütötte a fejét a talajba és mozdulatlanul terült el. A labda csak másodpercekkel később hagyta el a játékteret és a segítség csak ezt követően indulhatott el középpályásunk felé, akit végül hordágyon kellett levinni a pályáról - Pátkai váltotta.

A 63. percben Perosevic csapott volna le egy hosszú indításra, meg is szerezte volna, de Kovácsik kiváló ütemben érkezett és becsúszva el tudta rúgni a játékszert. A hazai csapat legnagyobb lehetősége a 69. percben adódott. Ekkor Diallo a bal oldalról tört be a büntetőterületre, Trajkovski elé tálalt, aki 7 méterről lőtt, Kovácsik viszont bravúrt bemutatva kiütötte a labdát. Később Perosevic ismételhetett, a rövidre tartó lövést kapusunk újra hárítani tudta.

A 72. percben Stopira lövése suhant el keresztbe, majd Juhász tudott egy szögletet elfejelni és a kapu mellé tartó labdára Nego vetődött, de kevéssel elment a feje mellett a játékszer. A 75. minutumban Trajkovski adott be és Diallo is hasonlóan kevéssel maradt le.

Az utolsó percekre és a hatperces hosszabbításra rendkívül csapkodóvá vált a játék, mindkét fél előtt ígéretes lehetőségek adódtak. A 87. minutumban egy szögletet tisztázni igyekeztek a védők, a labda Stopira elé pattant, aki 13 méterről lőtt, fölé. Egy perccel később Lazovics beadása Marko Scsepovicsot találta meg, de a támadó nem tudta már irányítani az erősen érkező játékszert.

A 93. percben Stopirát találta meg 11. szögletünk a hosszún, de neki sem sikerült a kapuba bólintania. Az utolsó percben Latifi léphetett ki, szinte az egész térfél üresen állt, ám az albán szélső 17 méterről lőtt, jócskán mellé.

A végeredmény így 0-0 lett, vagyis csapatunk a Ferencvároshoz hasonlóan egy pontot szerzett a fordulóban, így vesztett pontok tekintetében a tabellán továbbra is holtversenyben első.

Szerző: Guber Péter

Fotó: vidi.hu

További hírek